Karácsonyi táncgála

1325

Idén is szép helyezéssel zártak a Releve Tánciskola növendékei a versenyeken. A nyertes koreográfiák egy részét is láthatták a szülők, nagyszülők a tánciskola karácsonyi gáláján. Az ünnepi esten valamennyi csoport bemutatkozott, a manóktól, a profi táncosokig. Mint minden gálán, most is volt sztárvendég. Ezúttal az énekes Chase állt színpadra, aki több évig a Releve Tánciskola növendékeként ragja volt az Európa bajnoki címet szerző csapatnak is.

Mint minden évben, most is a legkisebbek produkciójával kezdődött a Releve Tánciskola karácsonyi gálája. Ilyenkor a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok, ismerősök is megnézhetik mennyit fejlődtek a gyerekek az elmúlt néhány hónapban. A közönséget Ádám Ildikó, táncpedagógus, a Releve Tánciskola vezetője üdvözölte. Első szava a köszöneté volt.

ÁDÁM ILDIKÓ, táncpedagógus, Releve Tánciskola: Mint minden évben, így karácsonykor és év végén is szoktam megköszönni önöknek kedves szülők, nagyszülők és hát főleg a gyerekeknek, hogy idén is jártak hozzánk nagy lendülettel, nagy lelkesedéssel.

Ádám Ildikó továbbá köszönetet mondott a ceglédi önkormányzatnak, is, a sportbizottságtól pályázati pénzt nyert az egyesületük, amelyet főként kosztümök készíttetésére valamint a versenyek nevezési díjaira fordítják. A többszörös világ-és országos bajnoki címmel is büszkélkedő tánciskola növendékei idén is szép helyezésekkel zárta a versenyen, több más egyéb mellett az Amita Amatőr Művészeti Táncfesztiválról is érmekkel tértek haza. Ádám Ildikó úgy fogalmazott:      az eddigi siker kötelez, vagyis bízik benne, hogy 2018 is hasonlóan sikeres esztendő lesz.

ÁDÁM ILDIKÓ, táncpedagógus, Releve Tánciskola: Január 27-én lesz az első verseny, ami a kis klub néhány növendékét érinti, a juniorokat, a nagy klubbot, a profit és a profi +18-at, úgyhogy velük fogunk próbálni nagy erőkkel és remélem, hogy mindenkire számíthatunk, mindenki eljön.

A karácsonyi gála nem gála Mikulás nélkül, ám most nem tudott jönni. Helyette egy kutyus konferált és ajándékozta meg a gyerekeket. A gálán természetesen idén is volt sztárvendég. Ezúttal a Dal című műsorból is ismert Chase állt színpadra. Az énekes több évig a Releve Tánciskola növendéke volt, Európai bajnoki címet is szerzett a tánccsoporttal.