Keszthelyi Luca ismét fedettpályás ifjúsági ötpróba Magyar Bajnok

192
forrás: Keszthelyi Ferenc

Vasárnap rendezték a BOK csarnokban a Magyarország Ifjúsági Fedettpályás Atlétikai összetett Bajnokságot. A versenyen Keszthelyi Luca a tavalyi év győzelme után ismét ifjúsági ötpróba magyar bajnok lett 3579 pontot szerezve!
Luca egyéni csúcsot szerzett 60 méter gátfutásban 9,2 másodperccel, és súlylökésben 10,84 méteres eredménnyel. Magasugrásban 176 centimétert, távolugrásban pedig 543 centimétert teljesített. Az utolsó versenyszám a 800 méteres futást volt, amelyet már csak, úgymond, le kellett kocognia, hiszen így is közel 300 pont előnnyel nyert a 2. helyezett előtt.
Luca két egyéni csúcsot teljesített, és végig vezetett a verseny során, amely által megérdemelten nyerte meg az egyik legrangosabb korosztályos bajnoki aranyérmet.
A verseny során kidomborodott Luca felkészültsége is, hiszen már a második versenyszám után 250 pont előnnyel vezetett versenytársai előtt.
Luca a jövő hét végén a felnőtt OB-n indul magasugrásban. Amennyiben ott sikerül új egyéni csúcsot ugrania akkor akár a dobogón is végezhet.