Kidőlt fák, megbontott tetők

1730

Tetőket bontott meg, fákat döntött ki és vezetékeket szakított le a tegnapi vihar Cegléden is. Közintézményekben, köztereken és magánházakban is keletkezett kár. Folyamatosan hívták a tűzoltókat, és a DÉMÁSZ-t, jónéhány utcában még ma délelőtt sem volt áram. A város fóliával segítette a bajban lévő ingatlantulajdonosokat, a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy a keletkezett károkat mindenképp jelentsék be.

Kidőlt fák, kerítések, megtépázott háztetők, leszakadt vezetékek – nagy pusztítást hagyott maga után a több mint száz kilométeres  lökéssel érkező szélvihar Cegléden. Vasárnap dél körül sávokban érte el a várost a vihar. Voltak utcák, ahol semmilyen kár nem keletkezett, de voltak, ahol vitt a szél, szinte mindent amit ért. Mint például itt, a Csengeri utca egyik sarokházánál.

BENESNÉ RÉPA ÉVA: Mindenünnen vitte el a cserepeket, kidöntötte a háznál álló, elég öreg fenyőfát. Nagyon jó helyre, nem a házra hála Istennek, a kapura, nem a házra. Hátul kidöntötte az egész kerítést, úgyhogy ijesztő volt, ijesztő.

Az ijedtség után azonnal a megoldást kereste és keresi mindenki. Hogyan tudják minél előbb helyreállítani a károkat. A tűzoltók még ma délelőtt is folyamatosan járták a várost, segítenek a helyreállításban. A biztosítókat viszont hétfőn délelőtt szinte lehetetlen volt elérni.

BENESNÉ RÉPA ÉVA: Próbáljuk faxon elküldeni, nem fogadják egyelőre, nyilván terheltek, hát megértem, hiszen mindenki próbálja a kárát rendezni.

A Zsidó temetőnél egy fa dőlt meg, az üzemeltetéssel megbízott cég munkatársai spaniferrel rögzítették, hogy ne dőljön rá a krematóriumra illetve a sírokra. A belváros is siralmasan nézett ki vasárnap délután. A Kossuth téren több fát is gyökerestől tépett ki a szél, a Citromházak tetején megbontotta a cserepet, a Földhivatalnál a vakolat hullott a járdára. Az Arany utcában egy lakatlan házra dőlt egy nagy fa, a tűzoltók kosaras kocsiból aprították fel. Az Eötvös téri óvoda tetőszerkezetét is megbontotta a vihar, a cserepek nagy része a földön hevert, és még a fal egy része is kiomlott. A Losontzi iskolánál több helyen is kidőlt a kerítés, itt több fát tövestől kitépett a szél. A Bedében egy utca még ma délelőtt is járhatatlan volt. A kidőlt villanyoszlop helyreállításán dolgoztak a szakemberek. Az önkormányzat és a VÁRVAG munkatársai a vihar után azonnal megkezdték a helyreállítást.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: Az önkormányzat gyakorlatilag fél órával az események után kint volt a területen és behívtuk a park gondozásért felelős vállalkozókat, köztisztaságért felelőseket, illetve a Várvag Kft. munkatársai járják a várost. Felvettük a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel, velük is folyamatos kapcsolatban vagyunk.

Vasárnap estére a közlekedésben fennakadást okozó, kidőlt fákat elszállították, azoknak az ingatlantulajdonosoknak akiknek a tetőszerkezetében keletkezett kár, fóliával segített a város. A polgármester azt kéri a ceglédieket, minden kárt jelentsenek.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: Arra szeretnénk kérni a lakosságot, hogy aki közterületen levő fakidőlésekről, vagy esetleg olyan növényzetről tudnak, ami veszélyes azt feltétlen jelentsék be az info@varvag.hu e-mail címre. Információnk van arról, illetve láttuk, hogy nagyon sok helyen az elektromos vezetékekben, a távközlési kábelekben is károk keletkeztek. Ezeket a szolgáltatókhoz kell bejelenteni.

A T-Com-nak a 1414 es számon, a DÉMÁSZ-nak pedig a 62/565-600-as telefonszámon lehet bejelentést tenni. Nagyon sokan vannak, akik sem tegnap este, sem ma délelőtt nem tudták elérni például az áramszolgáltatót. Komplett utcák, városrészek maradtak áram nélkül, vasárnap délutántól. A Bedében például kora hajnalra lett újra áram, de több utcában még hétfőn délelőtt 10 órakor sem volt. A DÉMÁSZ szakemberei folyamatosan dolgoznak, hogy mindenhol minél előbb legyen szolgáltatás, a lakosságtól megértést és türelmet kérnek.