Megkóstolhatták az új borokat

1854

A ceglédi és Cegléd környéki termelők újborait is megkóstolhatták a Márton napi bál résztvevői. Mintegy kétszázan szórakoztak együtt a hétvégén. Az ízletes borok mellé természetesen libaételeket szolgáltak fel, és borlovagot is avattak. Mostantól Takács István is a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend tagja.

Mint minden évben, most is az új borok kóstolásával kezdődött a Márton napi bál. Az aranyhegyi pinceszövetkezet, az Arany Pincészet, a Klément Borház, a Kökény és Fia Családi Borászat, Molnár Sándor, Kiss Attila, a Kemenczés Pince és a Megyeri Pincészet kínálta az idei évben készült nedüiket. A Márton napi bál jövőre lesz nagykorú-emlékeztetett köszöntőjében a szervező, Imregi Tibor.

IMREGI TIBOR, szervező: Amikor 17 évvel ezelőtt Gyurival elkezdtük és megkaptam az ő támogatását, mint hegybíró akkor úgy gondoltuk, hogy talán egyet, kettőt vagy hármat csinálunk. Most a tizenhetediken állunk itt.

Sokan vannak, akik a kezdetek óta résztvevői a Márton napi bálnak és öröm látni, hogy egyre több vendég van az egészen fiatal, huszonéves korosztályból is-mondta Imregi Tibor. A bál a közös szórakozás mellett természetesen arról is szól, hogy értékeljék az adott év termését. A szőlőültetvényeket a téli, -15 fokos hideg, a húsvéti havazás és a nyári kánikula is jócskán próbára tette az ültetvényeket.

KLÉMENT GYÖRGY, hegybíró: A szőlő nem hazudtolta meg önmagát, behozta mindazt, ami esetlegesen kiesett a tavaszi meg a téli fagyokkal, és szőlőbogyó méretben, szőlőfürt méretben nagyon szép termést zárhattunk.

Jó termés és kiváló borok jellemzik 2017-et-tette hozzá Klément György.

KLÉMENT GYÖRGY, hegybíró: Térségünkre nem jellemzően, szenzációs vörös boraink lesznek. Legyen az éppen a kadarka, vagy a cabernet fajták, vagy kékfrankosok, szenzációs vörös boraink lesznek, és kiváló fehér borok, csak nem több éves eltartással, tehát fogyasztani kell.

Mint minden évben most is avattak borlovagot. Ezúttal Takács István választotta ki a Cegléd és Vidéke Ungváry László Borrend zászlós borát, a cserszegi fűszerest A sikeres választást természetesen tapssal jutalmazta közönség. majd a Borrend legújabb tagja letette az esküt A bálon az ízletes borok mellé libaételeket szolgáltak fel. Az asztalokra libamájpástétom, libaleves, sült libamell és lúdlábtorta került. A bál természetesen hajnalig tartó mulatsággal ért véget