Megnyitott az új csúszda

6270

Óriási élmény-mindenki ezt mondta, aki kipróbálta az aquapark új csúszdáját. Ma délután megkezdődött a terheléses próbaüzem, vagyis átadták a fürdőzőknek az új élményelemelt. A 16 méter magas csúszda azért is nagyon különleges mert függőlegesen, szinte szabadesésben indul a csúszás. Ahogy megnyitották, a strandolók sorban álltak, mindenki ki akarta próbálni.

Boros Dani. Ő az első, aki ma délután kipróbálhatta az aquapark új csúszdáját. A fiatal fiú nem titkolta mennyire izgul.

BOROS DÁNIEL: Meg kell hogy mondjam izgulok elég rendesen, mert nem vagyok hozzászokva a csúszkálásokhoz, de remélem jó lesz.

Fontos, hogy minden szabályt betartsunk, amit az úszómesterek mondanak, hiszen szinte szabadesésben indul a csúszás. Vizes testtel kell beállni egy kapszulába, és az ajtó becsukódása után három másodperccel kinyílik a zsilip a lábunk alatt. A 16 méter magas csúszdában két kanyar is van, ami fokozza az élményt. A csúszás körülbelül 6 másodpercig tart, a végére teljesen lelassulva érkezünk meg. Dani azt mondta: eddigi legnagyobb csúszdás élménye volt.

BOROS DÁNIEL: Óriási élmény volt, még mindig a hatása alatt vagyok, ez eszméletlen. Olyan sebességgel mentem le, hogy fel sem fogtam hogy mi történik. Úgyhogy párszor még le kell mennem, hogy tudjak minden egyes kanyart, de óriási élmény.  Úgy megyünk le itt az egyenes szakaszon, hogy hozzá sem értem a csúszdához, csak így zuhanunk lefelé.

Az új csúszda neve Dragon lett, ezt facebookon szavaztatta meg a fürdő. Boros Dani javasolta ezt a nevet, utalva az aquapark bejáratánál lévő alkotásra, a sárkányra. A névadás nyereménye volt, hogy először csúszhatott a fürdőzők közül. Ezután mindenki számára megnyílt a lehetőség, és sorra érkeztek,érkeznek a strandolók, hogy kipróbálják az új élményelemet. Aki egyszer lejön, garantáltan újra és újra csúszik, hiszen mint mondják: valóban páratlan élmény.