Megválasztották a város borait

1492

A Kökény és Fia Borászat cserszegi fűszerese és a Klément Családi Borászat Kadarkája viselheti egy éven át a Város Bora címet. Erről pénteken döntött a jórészt nem szakemberekből, hanem a város politikai, gazdasági és közéleti szereplőiből álló zsűri. A versenyre 10 mintát neveztek. A Város Bora elismerést ünnepélyes keretek között a Városnapokon veheti át a két borász.

Idén rendhagyó módon azokat a ceglédi borokat nevezhették a Város Bora címre, melyek az Egyházi és Világi Borok Versenyén is részt vettek. Erre a versenyre több borral is neveztek a ceglédi termelők, de azok a borok jutottak tovább, melyek a legmagasabb pontszámot kapták a szakmai zsűritől. Így 5 fehér, 2 rozé, 1 siller és 3 vörösbor volt idén versenyben a Város Bora címért – mondta Kiss Attila, az Unghváry László Borrend nagymestere.

KISS ATTILA, nagymester, Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend: ,,Aki a borát benevezte mindenkinek rendelkeznie kell olyan borral, ami forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik. Vagy, ha épp az a bora fog nyerni, amelyik még nem rendelkezik ilyen engedéllyel, akkor az vállalja, hogy záros határidőn belül ezt beminősítteti és nyilván ezt palackozott formában kell megjelenjen, hiszen ebből a város több száz palackot fog megvásárolni a rendezvényeire majd a ceglédi szőlő-és bortermelőket.”

A Város Bora választás természetesen idén is anonim volt. Vagyis a zsűri tagjai nem tudhatták, mely pincészet melyik borát kóstolják. Így kellett eldönteniük a fehér illetve a rozé és vörösborok közül, melyik kettő nyerhet. Szín, illat, tisztaság, összhatás alapján pontozták a borokat. A kóstolók közül volt, aki saját versével kedveskedett a jelenlevőknek.  A Város Bora választáson jelen volt Hegedűs Ágota, alpolgármester is. Idén meglepően alakultak a szavazatok, ilyen még nem volt: a szakmai zsűri és a város közéleti szereplői is ugyanannak a két bornak adták a legtöbb szavazatot.  A Kökény és Fia Borászat cserszegi fűszerese és a Klément Családi Borászat Kadarkája viselheti egy éven át a Város Bora címet, melyet ünnepélyesen a Városnapokon vehet majd át a két borász.