„Mert adni jó…”

942

Ételt, ruhát és süteményt is kapott tegnap a ceglédi hajléktalanszálló. Az adományt az Örömsüti nevet viselő ceglédi csoport valamint helyi vállalkozók összefogásának köszönhetően juttatták el az intézményhez. Kenyér, meleg nadrágok is kerültek a csomagba, és a segítségnek köszönhetően krumplistészta is jutott az asztalra. A hajléktalanszálló minden éjszaka tele van, mintegy ötven fedél nélkül maradtról gondoskodnak.

  

Tele volt a csomagtartó adománnyal. Több szatyornyi ruhával, kenyérrel és süteménnyel érkezett Szemerédiné Gér Anikó, aki napok óta szervezte, hogy minél több segítség juthasson el a fedél nélkül maradtakhoz. A Dugonics utcai szálló minden éjszaka tele van, tegnap este is mintegy ötvenen ülték körbe az asztalokat. Minden segítség nagyon jól jön. Anikó örömmel adta át az Örömsüti nevet viselő csoport és helyi vállalkozók adományát.

 

SZEMERÉDINÉ GÉR ANIKÓ: Több mint 10 kiló kenyér gyűlt össze, illetve ruhanemű. Meg szeretném említeni a Kisméhecske Kifőzdét,akik mindenben segítenek és a Csoknyay Manufaktúra felajánlott 20 kilogramm tésztát. A Máté család ebből főzött ma este vacsorát a szálló lakóinak. Krumplistésztát.

 

A lakóknak tehát nem csak melegétellel, de finom süteménnyel is tudták kínálni tegnap este.

SZEMERÉDINÉ GÉR ANIKÓ: Hernádiné Hiba Judit készítette el. Csokis kockával érkeztünk. Reméljük, hogy megédesítettük az estéjüket a lakóknak.

 

Az Örömsüti ceglédi csoportjának mottója, hogy „adni jó”. Nem csak a nagy hidegben és nem csak a hajléktalanszállónak segítenek-tette hozzá Anikó. Év közben több intézménynek is önzetlenül segítenek süteménnyel és amivel csak tudnak. Kezdeményezésükhöz több helyi vállalkozó is csatlakozik, legyen szó fuvarról, ételről vagy egyéb adományról. Azt szeretnék, ha minél többen követnék példájukat,és akármilyen kis dologgal is, de segítenék a rászorulókat.