Mikulás napot szervezett az Infineon

1617

Játékokkal, ajándékokkal és kézműves foglalkozással várta a dolgozók gyermekeit a hétvégén az Infineon Kft. Több éves hagyomány, hogy a város legnagyobb munkaadója mikulás napi ünnepséget szervez. Ezúttal a Művelődési Központba várták a kicsiket, szüleiket és a nagyszülőket is.

A Mikulás és manói is megjelentek a színpadon, de a mesejáték csak egy volt a sok közül, amivel meglepte az Infineon Kft. a dolgozók gyermekeit. A legbátrabbak a színpadon énekeltek is. Többéves hagyomány már a cég életében, hogy mikulás napi ünnepséget szervez. Ilyenkor a vállalat munkatársainak és a természetesen a kicsiknek is számos programmal kedveskednek.

STUMMER LÁSZLÓ: Rendkívül örülünk neki, nyílván lehetőség a gyerekeknek elsősorban és ami a gyerekeknek jó, az a szülőnek is. – Hány gyerek van a családban, hányan érkeztetek? – Kettő, de a kisebb nem tudott eljönni, mert megbetegedett, de a nagyobb itt van, most ő képviseli a családot, meg én.

Az ifjabbik Stummer Lászlót a kézműves foglalkozás kötötte le leginkább. Gipsz mikulást festett, de egyéb díszt is készített. A gyerekek gyöngyöt is fűzhettek, készíthettek szalma díszeket, de aki akart mézeskalácsot is díszíthetett.  Az egészen kicsiket babasarok várta, volt zsonglőr játszóház, trambulin és persze rengeteg ajándék is, amelyeket természetesen a Mikulás osztott ki. Az egész napos programon hot doggal, palacsintával, kakaóval és teával vendégelték meg a gyerekeket és szüleiket.