Mosdó felújításra is gyűjtöttek

1288

Idén mosdó, világítás és padló felújításra fordítja a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola a hétvégi jótékonysági bál bevételét. Mintegy kétszázan szórakoztak együtt, szülők, pedagógusok és az intézményfenntartó képviselői.

Minden év elején közös szórakozásra hívja a szülőket, pedagógusokat és az egyházi fenntartó képviselőit a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola. A kötetlen, jó hangulatú estek mindig jótékony célt is szolgálnak. A tombolatárgyakból befolyt összeget mindig az iskola fejlesztésére fordítják. A hétvégi bálra kétszázan váltottak jegyet.

RAJTA LÁSZLÓ, igazgató, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola: Mindez azt mutatja számomra, hogy nagyon sokan, mindannyian akik eljöttek és akik nem tudtak eljönni, ők is, fontosnak tartják iskolánk szellemiségét, és munkáját.

Az iskola külseje tavaly teljesen megszépült, de a belső tereknél van fejleszteni való-mondta az igazgató.

RAJTA LÁSZLÓ, igazgató, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola: Nagyon sok mindenről tudunk, ezek közül néhány dolgot kiemeltünk. Például a „C” épületben lévő mosdók felújítása, világítás és padozat. Ez csak akkor valósulhat meg, ha nagyon sok tombolát vásárolnak.

Jó esély van rá, hogy összegyűlik a pénz vagy a költségek jelentős része a mosdó, világítás és padló felújításhoz, hiszem mintegy százan ajánlottak fel tombolát, amiért köszönetet mondott Rajta László. A fődíj egy 80 ezer forint értékű Star Wars könyv válogatás volt. Az igazgató ugyancsak megköszönte kollégáinak, és azoknak a szülőknek a segítséget, akik önzetlenül, szabadidejüket áldozták a bál megszervezéséért. A bál vendégeit Szecsődi Péter, plébános is köszöntötte.

SZECSŐDI PÉTER, plébános: A bál, ami az iskola bálja, ugyanúgy a szívünkre teszi azt, hogy úgy éljük meg ezt a testvéri együttlétet, hogy Isten gyermekei vagyunk és ezzel is szeretnénk azt az Isten országát építeni, amit az iskolában, és otthon a családjainkban is, és ez az alkalom lehetőség arra, hogy egy kicsit felszabadultan, vidáman, boldogan éljük meg Isten gondviselő szeretetét.

Az esten az iskola pedagógusai meglepetésműsorral is készültek. Humoros előadásokkal nevettették meg a bál résztvevőit.