Most Mi Sportolunk!

1360

Gyógypedagógusok versenyeztek ma a Losontzi István Iskolában. Az intézmény adott otthont annak a megmérettetésnek, amelyben a hazai gyógypedagógia iskolák tanárait várták jó hangulatú sportnapra. Az eseményen az ország számos pontjáról több mint tíz csapat vett részt. 110 pedagógus mérte össze tudását fociban, súlylökésben, távolugrásban, de a versenyszámok között volt sakk, pingpong és kötélhúzás is.

Ezzel a csatakiálltással készült a Losontzi Iskola egyik csapata a mai sportnapra. De frappáns, vicces biztatásból a vendégcsapatoknál sem volt hiány. Mintegy 110 gyógypedagógus vett részt a különleges programon, amely a Most mi sportolunk! nevet viseli. Az országos versenyt negyedik éve rendezik meg, ebben az esztendőben a Losontzi István Iskola adott otthont a megmérettetésnek, hiszen tavaly a ceglédi csapat hozta el a győztesnek járó kupát.

FARKAS EDIT, intézményvezető, Losontzi István EGYMI és Kollégium: Nagyon örültem, hogy részt vettünk ezen a versenyen és nagy örömünkre szolgált megnyertük a versenyt és sorsolás útján mi kaptuk a megrendezés jogát ,így a mai napon a mi iskolánk rendezheti meg az MMS sportnapot.

Az országos sportversenyt a ceglédi tankerület is támogatta. Az igazgató, Fodor Gábor példaértékűnek nevezte az eseményt.

FODOR GÁBOR, igazgató, Ceglédi Tankerület: Egy olyan fárasztó tanév után, amit önök végigdolgoztak, ami egy nem könnyű munka, igazán nagy dolog egy ilyen kikapcsolódás. és példaértékű, hogy vállaltak saját idejükből egy ilyen versenyzést.

A versenyre az ország számos pontjáról érkeztek pedagógusok. Egyebek között Kecskemétről, Kiskőrösről, Szolnokról, Kisújszállásról, és Debrecenből is. Valamennyi résztvevő elismerően szólt a ceglédi sportnapról, a szervezésről. Mindenki izgatottan várta a feladatokat.

TÓTH ZOLTÁN, gyógypedgógus, Debrecen Bárczy Gusztáv EGYMI: Minden atlétikai számban indul tőlünk versenyző: Én személy szerint zsinórlabda, asztalitenisz és zsinórlabda számokban indulok.

Mintegy 110 versenyző állt pályára. A pedagógusok számos sportágban bizonyíthattak.

PÁKOZDI TIBORNÉ, Intézményegység vezető, Losontzi István EGYMI és Kollégium: Vannak atlétikai versenyszámok, súlylökés, síkfutás, távolugrás, vannak váltóversenyek, van floorball, zsinórlabda, kötélhúzás, van sakk és pingpong is, úgyhogy elég változatos amiben indulni tudnak a versenyzők.

A sportnapon részt vett az Fogyatékosok országos diák-és szabadidősport szövetségének elnöke is. Toponáry Gábor is elismerően nyilatkozott a programról.

TOPONÁRY GÁBOR, ügyvezető elnök, Fodisz: Ez egy olyan esemény, amit terjeszteni kéne, hogy az országban legyen jó hangulat, legyen vidámság, és örömmel zárjuk le a tanévet. Nem először vagyok Cegléden, jól ismerem a Losit, azt gondolom hogy kiváló helyre került ez az esemény,

A sportnapon a Losontzi Iskola diákjai és tanárai szívhez szóló műsorral készültek a versenyzők bemelegítésről pedig sportoló büszkeségünk, a cirkálósúlyban veretlen profi ökölviívó, Szellő Imre gondoskodott.