Negyven csapat főzőtt

1574

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csapata nyerte a lecsófesztivál fődíját Nyársapáton. A település nem csak főzőversennyel, szórakoztató műsorral is készült. Fellépett Baby Gaby és a Kis Grofo is. A lecsófesztiválra már nem csak a térségből, hanem a fővárosból és más megyékből is érkeztek szép számmal. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb, idén először focibajnokságot is rendeztek.

Az iskola sportudvarán körmérkőzéseket tartottak, első alkalommal hirdették meg a lecsó kupát, amelyre számos focicsapat nevezett. Mindenközben a Szarka kúria udvarán már javában készültek az ételek. Idén már mintegy negyven csapat nevezett a főzőversenyre. A lecsófesztivál célja kilencedik éve ugyanaz: a jó hangulat és a közös szórakozás.

KIS MIKLÓS, polgármester, Nyársapát: Barátságok szövődjenek, családok jöjjenek el erre a rendezvényre, és jól érezzék magukat. Én azt kívánom mindenkinek, hogy szintén jól érezze magát.

A helyiek mellett Ceglédről, Csemőből, Törtelről, Jászkarajenőről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek főzőcsapatok, hogy megmutassák ők hogyan készítik a magyarok egyik legkedveltebb egytálételét, a lecsót.

LÉNÁRD ZSOLT, Kecskeméti Agrárfejlesztési Államtitkárság osztályvezető: Kétféle lecsót is tervezünk. az egyik a húsos verzió, a másik a klasszikus, amibe csak zöldségek vannak, délre készen lesz az első és utána még csinálunk egy másikat is.

Volt aki hagyományosan, míg más malachússal, megint mások határon túli zöldségekkel, hozzávalókkal tették egyedivé lecsójukat. A Macska családé volt az egyik legkülönlegesebb étel, ők sült lecsót készítettek.

MACSKA FERENC: Egy franciás lecsó magyaros beütéssel, ami majd a végén eléggé dekoratív lesz, szépen elkészített lecsó lesz majd.

Fontos volt a finom ízvilág, de fontos volt a külcsín is. Vagyis, hogy ízlésesen díszített sátrakban készüljenek az ételek. A törteli önkormámyzat csapata-a finom lecsó mellett- idén is káprázatos dekorációval készült.

PETROVICS ERIKA: Alpolgármester asszony nagy tudója ennek és ő mindig kitalál valami gyönyörű dekorációt. Most azért van túlsulyban a paprika és paradicsom mert most lecsófesztiválon vagyunk.

A fesztiválokon minden település a saját adottságait, gasztronómiai és kulturális értékeit szeretné bemutatni. De persze kellenek a sztárvendégek és a gyerekprogramok is.

KIS MIKLÓS, Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár: Azt látom, hogy minden rendezvényszervező és minden település vezető odafigyel, hogy ne csak ezekről szóljon, hanem legyenek olyan kulturális programok és egyéb műsorok, amelyekkel másokat is odacsábíthatnak, nem csak a helyieket.

A nyársapáti lecsófesztivál az elmúlt kilenc évben a térség egyik legsikeresebb fesztiváljává nőtte ki magát-erről már az országgyűlési képviselő, Földi László beszélt.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: Azt tapasztalom hogy egyre nagyobb csapatok jönnek főzni. Úgyhogy a díjakkal is úgy vagyunk, hogy sok emberre kell készülni egy-egy díjnál, mert 6-8,sőt 10 fős csapatok vannak, sőt van ahol ennél is többen.

A fesztiválra ellátogatott Soltész Miklós, államtitkár is, aki dícsérte a nyársapátiak összefogását, a település fejlődését. A főzőverseny eredményhirdetésén minden csapat izgatottan várta a zsűri mely ételeket ítélte a legjobbnak. Harmadik lett Petneházy Gábor csapata lett, második helyen a kecskeméti Aranyhomok végzett, a fődíjat pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csapata vitte el. A Macska család a különleges recept kategóriában nyert. Különdíjat ajánlott fel Földi László, országgyűlési képviselő, az Artem Galéria, a Klément borászat és több szervezet is. A fesztiválon a helyi művészeti csoportok mellett színpadra állt Baby Gaby és Kis Grofó is.