Népdaléneklési verseny a Táncsics Iskolában

1159

Arany, ezüst és bronzminősítést kaptak a legszebben éneklő kisdiákok a Táncsics Iskola népdaléneklési versenyén. Az alsósok és a felsősök is megmutatták tehetségüket. A zsűri által legjobbnak vélt tanulókra újabb kihívás vár. Ők részt vehetnek a Tiszán innen Dunán túl elnevezésű népdaléneklési versenyen.

A kisdiákok már hónapok óta lázasan készültek a nagy megmérettetésre, ugyanis tegnap társaik, szüleik és pedagógusaik előtt kellett énekelniük. Egytől egyig izgatottan várták mikor szólítják őket.A Kodály Zoltán nevét viselő népdaléneklési versenyt már 11 éve rendezik meg az iskolában.

KECSKEMÉTI ÁGNES, szervező pedagógus: ,,Célja az ének, a zene megszerettetése a közös éneklés megszerettetése, az ösztönzés a csoportokban való részvételre és a népdal, mint irányvonal megismertetése, hiszen rengeteg zenei műfajjal találkozunk a 8 év alatt, amíg idejárnak a gyerekek.”

A különböző népdalokat csak szeretettel lehet átadni a gyerekeknek, hiszen így hamarabb megkedvelik. Mások elé kiállni és énekelni nem egyszerű feladat, ezért a kisdiákok óráról órára megméretik magukat társaik előtt is, hogy még nagyobb önbizalommal tudják előadni dalcsokraikat. A négy tagból álló szakmabeli zsűri különböző szempontok alapján döntött arról, hogy ki milyen díjazásban részesüljön.

KECSKEMÉTI ÁGNES, szervező pedagógus: ,,A tonalitás megtartására, arra, hogy hangnemben maradjon, a dalok közötti váltások pontosak legyenek. De sajnos nem egyforma a megmérettetés, hiszen zenetagozatos gyerekek is indulnak az ilyen versenyen és indulnak normál tagozatos gyerekek, akik heti egy órában részesülnek énekórában, ami nagyon kevés ahhoz, hogy egy pontos hangváltás népdalok közötti váltás meglegyen. De a zene szeretete, a dal, az éneklés szeretete szerintem mindenen átsegíti őket. Pontosan tudják azt csinálni, amit kigyakorlunk velük.”

Egy biztos, idén sem volt könnyű dolguk, hiszen a gyerekek nagyon ügyesek voltak, szépen énekeltek.

KECSKEMÉTI ÁGNES, szervező pedagógus: ,,A díjazás az évek óta úgy működik, hogy arany, ezüst és bronz oklevelet kap mindenki. Minden egyes gyerek az oklevele mellé csokoládét kap meglepetésként, illetve kupát kap a legjobb tanuló és a legjobb együttes és kis együttesek. Mind a két napon az alsósok és a felsősök is kiemelt helyezést elérők a kupát nyerők tovább jutnak a Tiszán innen Dunán túl megyei népdaléneklési versenyre.”

Összesen 55 műsorszámot hallhatott a közönség. Idén is a lányok voltak többségben, de akadt néhány bátor fiú is.