Nyertek a Cápa ifik

538

Vasárnap este zárt kapuk mögött, Abonyban a Varga István Városi Sportcsarnokban játszott a Ceglédi Kék Cápák ifi csapata. A vendég Martonvásárral az ősszel elmaradt bajnoki mérkőzését pótolták a találkozón. Az összecsapás első nyolc percében 3:2-re vezetett a Martonvásár, majd a Cápák a rövidke zavar után néhány perc alatt 15:5-re módosították ezt az eredményt, végül pedig fölényesen és megérdemelten nyertek.

Ceglédi Kék Cápák – Martonvásári KSE 46 : 19 ( 22 – 8 )

Cegléd: Kovács Alíz(kapus), Peszeki Laura 12(3), Jónás Alexandra 7(1), Farkas Szimonetta 5(1), Pintér Zsófia 5, Mód Klaudia 4, Kiss Vivien 3, Kádár Kata 3, Benkő Barbara 2, Farkas Fruzsina 2, Baricza Viktória 2, Simon Anna 1(1)

Hétméteres: 6/6 és 2/2

Kiállítás: 4. és 6. perc

Almási László: „Az első mérkőzésünket játszottuk 2021-ben. Ellenfelünk a tabella végén helyezkedik el, így tudtuk, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de egy percig sem vettük félvállról a találkozót. Az első 10 percben előjött az “első bajnoki meccs” forma, de ezt hamar leküzdötték a lányok és remek iramú támadásokkal, remek kapusteljesítménnyel, illetve a sok labdaszerzéssel sikerült egy magabiztos győzelmet aratnunk. Ez a mérkőzés amellett, hogy a játékosaim morálisan feltöltődjenek, azt a célt is szolgálta, hogy a hiányosságainkat is feltérképezzük. A prioritásunk továbbra is a dobogó legfelsőbb foka, ehhez azonban még sokat kell dolgoznunk. Gratulálok a csapatomnak, ezt a hozzáállást várom el tőlük minden mérkőzésen!”