Rajzpályázat a kerékpározás jegyében

1230

Rajzpályázatot hirdetett a Várkonyi iskola. Óvodások, általános és középiskolások is nevezhetnek alkotásaikkal. A kiírás szerint a gyerekeknek a kerékpárverseny és a biciklizés adta örömöket, élményeket kell megjeleníteniük. Az iskola a pályázattal a hamarosan induló Tour de Hongrie, vagyis a magyar kerékpáros körversenyhez csatlakozik. A pályaműveket május 30-ig várják.

Ez lesz a második év, hogy a profi országúti kerékpárverseny, a Tour De Hongrie mezőnye Cegléden is áthalad. A rangos eseményt a Várkonyi Iskola rajzpályázat kiírásával színesíti. Az ország valamennyi óvodájából, általános és középiskolájából várják a gyerekek alkotásait. A pályázóknak a kerékpárverseny és a biciklizés adta örömöket kell bemutatniuk. Az iskola a pályázattal is szeretne hozzájárulni a Tour de Hongrie népszerűsítéséhez.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató, : Egyrészt a képzőművészetet szeretjük és támogatjuk és nagyon szívesen írunk ki vagy veszünk részt különböző pályázatokon. A másik pedig kapcsolódik az iskolánk tevékenységéhez, hiszen ez egy nagyon komoly sport. Jelentős rendezvény.

A pályázaton az óvodások, az általános és középiskolások külön kategóriában indulnak. Szabadon választott technikával készíthetik el alkotásaikat. A pályaműveket elektronikus formában kell beküldeni május 30-ig. Minden alkotó kap majd emléklapot,a fődíj pedig egy kerékpár lesz. A pályázattal kapcsolatban bővebb információt a Várkonyi iskola igazgatóhelyettesétől, Lefor Gyulától kaphatnak az érdeklődők. A Várkonyi iskolások körében egyre népszerűbb a biciklizés-erről is beszélt az igazgató. Egyre több diák jár kétkeréken nap mint nap.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató, Várkonyi István Általános Iskola: Ami nagy gondot jelent, hogy ezeket a kerékpárokat tárolnunk kell és eléggé elhasználódtak már a kerékpártárolóink. Meg is ragadom az alkalmat, hogy nagyon szívesen fogadunk mindenféle felajánlást az új kerékpártárolók kialakítására, bővítésére.

Az is nagyon jó lenne ha a Jászberényi úton az átkelés és a megfelelő parkoló kialakítása megoldódna-tette hozzá az igazgató. A szülőknek valamint a gyerekeknek is sokkal biztonságosabb lenne a közlekedés.