Szépítsük újra együtt Ceglédet!

1195

Idén is négy kategóriában hirdette meg az önkormányzat a környezetszépítési és környezetvédelmi programot. Ebben az évben is közterületek örökbefogadásával vagy virágosítással, parkosítással lehet pályázni, a gyerekeknek pedig rajzpályázatot hirdettek. A jelentkezési határidők április, május vége illetve június közepe.

Egyre népszerűbb és egyre látványosabb eredményeket hoz az a program, amelyet az önkormányzat évről évre meghirdet. Arra ösztönözik a ceglédieket, hogy tegyenek saját környezetük, illetve a közterületek szépítéséért, tisztán tartásáért. Sokan, sőt egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez illetve indulnak a versenyen. Idén is négy kategóriában lehet nevezni, ez egyik a legszebb konyhakert mozgalom.

HERVAI GERGŐ, főkertész: A legszebb konyhakert mozgalomban szintén hirdetünk két kategóriát, a minit és a normált. Itt nagyon várjuk a jelentkezését azoknak a kertművelőknek, akik szeretettel gondozzák a konyhakertet és a családjukat is bevonják ebbe. Ezenkívül a legvirágosabb Cegléd versenyre is lehet jelentkezni. Lesz majd palántaosztás valamikor májusban.

Díjazzák majd a legvirágosabb családi ház előtti közterületet, előkertet, a társasház előtti kerteket, a legszebb balkont, erkélyt, ablakot és a legszebb virágos intézményt is. De keresik az önzetlen segítőket is, akiknek köszönhetően tovább szépülhetnek a közterületek.

HERVAI GERGŐ, főkertész: Lehet jelentkezni a három éves örökbefogadási pályázatra is, itt a város különböző közterületeit lehet örökbe fogadni és lehet ezeket ápolni, szépíteni. Nyilván ezeket is zsűrizzük, értékeljük és az eredményhirdetésen lehet begyűjteni a trófeákat.

Óvodások, általános iskolások részére idén is meghirdetik a „mi parkunk,a mi kertünk” rajzpályázatot, az alkotásokat június 15-ig várják. Az örökbefogadási és a szebb,virágosabb Cegléd pályázatra április 28-ig lehet jelentkezni, a legszebb konyhakert versenyre pedig május 20-ig várják a nevezéseket.  A részletes pályázati kiírást a Várvag Kft. valamint Cegléd weboldalán találhatják meg.