Új hangszórókra gyűjtenek

773

Mostantól retro parti néven rendezik meg a Gimnázium szülői bálját, a cél azonban nem változik: az iskola fejlesztésére gyűjtenek pénzt. Az idei est bevételéből az elavult hangszórókat szeretnék lecserélni. A szombati mulatságon szülők, pedagógusok, leendő és az iskola korábbi diákjai közösen szórakoztak.

Ez a 13. év, hogy bált rendez a Kossuth Gimnázium. A jótékonysági esten mindig az iskola fejlesztésére gyűjtenek. Az elmúlt esztendőkben fedett kerékpártároló épülhetett, klimatizálták az érettségi termeket és megújult a könyvtár is. Mindezek a szülők, pedagógusok, támogatók segítségével. Idén az iskola műszaki felszereltségén szeretnének javítani, új hangszórókat vásárolnának.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató: Megint egy olyan célt sikerült kijelölnünk, amely azt gondolom, hogy minden gyermek számára fontos lesz, ha megvalósul. Fogja hallani a hirdetéseket, fogja látni azokat a rendezvényeket, amelyeket szeretnénk kiközvetíteni.

A jótékonyság mellett az is nagyon fontos, hogy a bál résztvevői jól érezzék magukat. A mindennapi hajtásból kicsit kiszakadva  közösen szórakozzanak-folytatta köszöntőjét az igazgató. A szülői bál mostantól retro parti néven lesz meghirdetve.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató: Azt hiszem, hogy ez a név megfelel annak a célnak, a másik fő célnak, ami az est fő mondanivalója, méghozzá az hogy mindenkit aki az iskolával kapcsolatban van, kötetlenül, kellemes zene, terített asztal mellett találkozzon és még jobban megismerje egymást.

Az igazgató köszönetet mondott a szülői munkaközösség vezetőjének, Klémentné András Emesének, valamint Volter Etelka, igazgatóhelyettesnek, valamint Oldal Éva tanárnőnek a bál szervezésében nyújtott segítségükért. Az esten a gimnázium több diákjai s meglepetésműsorra készült. Magyar Emese és Kókai Laura énekével és Sziládi Róbert pedig prózai előadásával nyűgözte le a közönséget. Nem hiányoztak az értékes tombolanyeremények és a tánc sem, a mulatság hajnalig tartott.