Új iroda és névváltozás

975

Új irodával bővült a ceglédi önkormányzat. A bölcsödék, múzeum és könyvtár gazdálkodását, költségvetését mostantól az intézményi gazdálkodási iroda végzi. Változás még, hogy a korábbi városüzemeltetési iroda új nevet kap, beruházási és közbiztonsági iroda lesz.

Az új év több változást is hoz a ceglédi önkormányzat életében. Mint a jegyző, Dr. Diósgyőri Gitta tájékoztatta híradónkat, új irodával bővül a hivatal, a  neve pedig intézmény gazdálkodási iroda.

DR. DIÓSGYŐRI GITTA, címzetes főjegyző: Ez tulajdonképpen a korábbi CIG volt, azaz a ceglédi intézmények gazdasági hivatala, Ducsainé Éva vezetésével. Most már ő irodavezetőként funkcionál a hivatalban, összesen 11 fő, aki bekerült. A hivatali létszám 101-re emelkedett. Tulajdonképpen kívülállóknak kérdés is lehet, hogy mivel foglalkozik ez az iroda. Ez az az iroda, aki a térítési díjakat beszedi, ide lehet befizetni illetve ez csekken is történik, az ő feladat hatáskörükbe tartozik ez tehát.

Illetve az iroda végzi a bölcsőde, a múzeum és a könyvtár gazdálkodását, költségvetését-tette hozzá Dr. Diósgyőri Gitta. Az új évben változás még, hogy a közbiztonsági feladatokat, ezen belül a közterület-felügyelet és a mezőőri szolgálat működtetését is végző iroda új nevet kap.

DR. DIÓSGYŐRI GITTA, címzetes főjegyző: A korábbi városüzemeltetési iroda feladatai és hatásköre ugyanúgy marad csak a nevében van változás, a neve pedig beruházási és közbiztonsági iroda lesz. Talán ez az elnevezés jobban utal arra, hogy milyen tevékenységet folytatnak.

Az irodák feladatairól részletesen, valamint telefonszámukról és e-mail címükről Cegléd hivatalos honlapján, a www.cegled.hu oldalon található információ.