A bajnoki rajt előtt egy héttel utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Ceglédi KKSE NB 1-es férfi kézilabda csapata. Nem sikerült a főpróba, hiszen a mérkőzésen a vendég Orosháza győzött.
A mérkőzés első gólját a hazai csapat szerezte, ezzel magukhoz ragadva az irányítást. A ceglédi csapat végig vezetett az első 30 percben, volt, amikor öt góllal is. Ekkor 12-7 volt az állás, a szünetben pedig 18-15-re vezetett a vendéglátó csapata. Sokáig úgy tűnt nem veszélyezteti semmi a ceglédiek sikerét, ám 26-21 után nem várt fordulat következett. Orosháza gólról-gólra csökkentette hátrányát, köszönhetően kapusuknak, aki bravúrosan játszott és még két büntetőt is hárított. A vendégek átvették a vezetést és a gyors gólváltás után 32-31 volt a javukra. Az utolsó 15 másodperc az ő támadásukkal kezdődött, de hibáztak, így a labda a hazaiakhoz került ám a kapura lövés helyett egy rossz passzal zárták a támadást. Az egyenlítés így elmaradt, 32-31-re győzött az Orosháza. Az első fordulóban –szeptember 1-én- Mezőkövesden lépnek pályára a ceglédiek.