Bemutatta jelöltjét a DK is

1339

Sajtótájékoztatón mutatta be jelöltjét a Demokratikus Koalíció. A demokratikus baloldal pártjai által támogatott jelölt Dr. Szüdi János, aki az oktatási minisztérium közigazgatási államtitkári tisztjét töltötte be 2002 és 2006 között .

 A Demokratikus Koalíció a DK Szolidaritás szövetség jelölésével Dr. Szüdi Jánost indítja a 12-es választókerületben az április országgyűlési választáson. Ezt a DK  alelnöke tegnap sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bejelentette. Varju László elmondta: nagyon fontos a jövő, ennek egyik legfontosabb eleme az oktatás, a gyermekek lehetőségei, ennek a területnek pedig Dr. Szüdi János kiváló szakértője.

VARJU LÁSZLÓ alelnök Demokratikus Koalíció: „Ezért mi azt gondoljuk, hogy azok a pártok, a Demokratikus ellenzék pártjai, köztük a Magyar Szocialista párt és a Párbeszéd támogatásával kitűnő jelöltet találtunk és ajánljuk a választókerület polgárai számára Dr. Szüdi Jánost.”

Dr. Szüdi János végzettségét tekintve jogász. 1977 és 1985 között a Ceglédi városi Tanács titkárságvezetője illetve a hatósági osztály vezetője volt. 1985-ben lett a Művelődési és Közoktatási Minisztérium majd Oktatási Minisztérium munkatársa. 1996-ban a minisztérium főosztályvezetője lett, majd 2002 és 2006 között  a minisztérium közigazgatási államtitkári tisztségét töltötte be. Úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés számára, hogy a demokratikus baloldal képviselőjelöltjeként vehet részt ebben a fontos feladatban és bízik a választók támogatásában.

DR. SZÜDI JÁNOS: „Remélem, önök is tudják, sikerül Önöket meggyőzni arról, hogy el kell menni a választásra, sokaknak, nagyon sokaknak kell elmenni, mivel sorsfordító választásról van szó. Szavazniuk kell a Demokratikus Koalíció programjára, sokak Magyarország programjára. Ez a program garantálhatja, hogy megújuljon az ország.”

Dr. Szüdi János úgy véli az április választás új korszakot is jelent.

DR. SZÜDI JÁNOS: „Biztos vagyok benne, hogy április 9-én új kezdetre virradunk. Elkezdődhet egy olyan ország felépítése, amelyben nem csak azok tudnak boldogulni, akik a miniszterelnök barátjai. Elkezdődhet egy olyan ország felépítése, ahol a tanuláshoz való jog természetessé válik és elkezdődik egy olyan ország felépítése, ahol mindent szabad, amit törvény nem tilt.”

Ehhez szeretne ő is hozzájárulni, ezért is vállalta tehát a jelöltséget