Kevesebb termésre számítanak

1142

A tavalyi termésmennyiséget nem érik el a kalászos gabonák, de a gazdák bíznak benne, hogy a minőség kárpótolni fogja a kiesést – mondta a DPMG Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ma a termelőket várták előadásokkal a DPMG Zrt telephelyén.

A Cegléd és környéki termelőket várták a DPMG Zrt telephelyén, hogy bemutassák a vetőmagokat, valamint a magyar fajták tulajdonságait.

BÁN RÓBERT, vezérigazgató-helyettes, DPMG Zrt.: ,,Lényegében Cegléd északi részének megfelelő a talajminősége, a minőségi gabonák, búzák előállítására. Sajnos a csapadék viszonyok elég változatosak, illetve elég száraz körülmények vannak. Ez lehetőséget ad a jobb minőség elérésére. Viszont az utóbbi időben a klímaváltozást mi is kezdjük érezni.”

Egyre jobban éget a nap – folytatta. Ez pedig meglátszik a terményeken is, napégés tünetei figyelhetők meg rajtuk. Most nyár elején a kalászos gabonákkal kezdik a betakarítást.

BÁN RÓBERT, vezérigazgató-helyettes, DPMG Zrt.: ,,Kezdjük majd árpával, repcével, őszi búzával, majd az őszi betakarításnál a kapás kultúrák, jelenleg a kapás kultúrák szép képet mutatnak itt az eső hiány ellenére.”

Idén valószínűleg nem érik el a tavalyi termésmennyiséget, de a kiesést remélhetőleg a minőség kompenzálni fogja. A kalászos fajtabemutatón a vezérigazgató Szilágyi Dezső is köszöntötte a résztvevőket. A termelők különböző előadásokat hallhattak, majd tapasztalatot cserélhettek egymással.