Közleményt adott ki a CVSE Judo Szakosztálya

1395

Közleményt adott ki a CVSE Judo Szakosztálya. A téma természetesen a ceglédi regionális judo központ. Ebben néhány olyan kérdést is tisztáznak, amelyről az elmúlt napokban ellentmondó hírek terjedtek. Így például azt, hogy nem nem akarják használatba venni a csarnokot, hanem legalább 3 kérésük teljesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy használatba tudják venni.

Az elmúlt időszakban a médiában a ceglédi judo központról megjelent írásokra reflektál a Ceglédi VSE Judo Szakosztálya. Közleményükben úgy fogalmaznak: rendkívül hálásak a kormányzatnak, hogy forrást biztosított a beruházás végrehajtásához. Az önkormányzatnak szintén köszönettel tartoznak, hogy a területet átadta, a közművek bekötését lehetővé tette, a területrendezésre a költségeket átvállalta. A hiányosságokat kiemelve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ígéretet tett az ügy rendezésére, amit ezúton is szeretnének megköszönni.
De a közleményben azt is kiemelik: a valóságot nem teljesen fedi az az állítás miszerint szakosztályuk nem akarja használatba venni az új központot. Mindössze 3 kérésük teljesítését szeretnék, hiszen a jelenlegi edzőhelyszín már régen nem felel meg a minőségi munkavégzés feltételeinek, ezért ők lennénk a legboldogabbak, ha egy jól felszerelt speciális judo teremben gyakorolhatnának. Egyik ilyen kérésük a hiányosságok pótlása, melyre az NFM már ígéretet is tett. Szeretnék, hogy a kétségek eloszlatása érdekében egy független szakértő biztosítson mindenkit, hogy az aljzatbeton repedései nem okozhatnak problémát a jövőben. Ebben az ügyben is elkezdődtek az egyeztetések. A harmadik pedig, hogy a Nemzeti Sportközpontokkal tudjanak egy olyan üzemeltetői/használati szerződést kötni, mely mindkét fél részére megfelelő. Úgy gondolják, ezek a kérések nem teljesíthetetlenek és minisztériumi szinten érzik is a megoldáskeresés szándékát – fogalmaz a közlemény.