Madarak farsangja a Vörösmarty téren

657

Madarakat etettek a Vörösmarty téren az óvodások és a kisiskolások. A Vadászati Kulturális Egyesület által szervezett program célja, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természethez és tudatosan óvják, védjék azt. A fiatalok érdekes előadásokat hallhattak és izgalmas kutyás bemutatót is láttak.

Nagy volt a zsongás a Vörösmarty téren, hiszen a gyerekek segítségével töltötték fel a területen található madáretetőket. Ilyenkor télen fontos a madarak etetése – hangsúlyozta Mészáros Iván.

MÉSZÁROS IVÁN, Matula Program igazgató, Vadászati Kulturális Egyesület: ,,Amikor leesik a hó, bejön a téli időszak, ilyenkor a határban már nem találnak semmilyen eledelt, mert a betakarítás megtörténik. Most már olyan gépek vannak, hogy teljesen simára betakarítják a határon levő terményeket és mindent betesznek a szárítókba, raktárakba és a madaraknak nincs lehetőségük, hogy egyenek.”

Az etetési időszak ősztől kora tavaszig tart. Mészáros Iván arról is beszélt, hogy egészségi állapota már nem engedi, hogy aktívan dolgozzon és tisztséget vállaljon, de tiszteletbeli tagként továbbra is részt vesz a munkában és hasonló programokban. A madarak farsangját a Pipacs Vadászkürt Együttes nyitotta. Ezután pedig a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, Oláh Csaba köszöntötte a gyerekeket és a pedagógusokat. A programon részt vett a polgármester, Takáts László és az alpolgármester is. Hegedűs Ágota köszöntő beszédében a természetvédelem fontosságáról beszélt.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester: ,,Nem csak az állatokat kell védeni, hanem az egész természetet kell védenünk. A facebookon terjed egy nagyon jó kis kép, hogy megmutatják mit kapunk a természettől. Hegyeket, erdőket, tavakat, állatokat és egy másik kép sorozat pedig mutatja, hogy mit adunk érte. Szennyezett levegőt adunk, szemetet halmozunk fel. Ebben pedig ti tudtok segíteni a felnövekvő generáció, hogy ne szemeteljetek, úgy éljetek, ahogy az iskolába tanítják nektek, hogy hogy kell óvni a természetet.”

A fiatalok érdeklődve figyelték az előadásokat. Magda Peti például otthon is eteti a madarakat ilyenkor télen. Sőt még kedvenc fajtája is van.

MAGDA PÉTER: ,,A kedvenc madaram az őszapó. – Miért az a kedvenc madarad? – Mert nekem tetszik az a szín, ami neki van, főleg még a kicsi őszapó, amikor még csak fekete fehér szürke.”

A programon az előadásokon kívül kutyás bemutatót is láthattak a gyerekek.