Számos sportlehetőség a városban

933

A város testnevelő tanárait várták egyeztetésre tegnap a Városházára. Az idei és a jövő évi sportprogramokról egyeztettek, melyekből nem lesz hiány az elkövetkezendő időszakban sem. Megtartják a diáksport rendezvényeket, a Városi Sportnapot, továbbá új sportágakkal és helyszínekkel bővül a Nyitott Tornaterem program.

Az általános és középiskolai testnevelő tanárok gyűltek össze tegnap a kis tanácskozó teremben. Ilyenkor szeptember elején fontos, hogy egyeztessenek az éves sportrendezvényekről – mondta a sport koordinátor.

JEZERNICZKY ATTILA, sport koordinátor: ,,Ez két részből áll, a helyi rendezvényekből, illetve vannak, akik részt vesznek az Országos Diákolimpia Rendezvénysorozatán. Emellett pedig az egyik legnagyobb szabadidős diáksport rendezvénye a városnak a második városi sportnap, amit az Európai Sporthéthez kapcsolódva rendezünk meg.”

Kisebb változásokkal, de folytatódnak továbbra is a Nyitott Tornatermi programok.

JEZERNICZKY ATTILA, sport koordinátor: ,,Ez nem csak a testnevelőket érinti, hanem a város teljes lakosságát. Próbálunk új sportágakat, új helyszíneket bevonni, egyik ilyen az új Tollaslabda Csarnok, amelyik 9 pályával rendelkezik a Mizsei úton. Emellett például az óvodásoknak is próbálunk olyan programot szervezni, ami az ő mozgáskoordinációjukat, lehetőségeiket elősegíti.”

A város idén is csatlakozik az Európai Sporthéthez: ennek keretein belül szeptember 29-én megrendezik a Városi Sportnapot, valamint ezzel párhuzamosan az Európai Diáksport nap programjait. A különböző rendezvényekkel és lehetőségekkel szeretnék a mozgásra ösztönözni a lakosságot.

JEZERNICZKY ATTILA, sport koordinátor: ,,Nagyon nagy létszámban nem sportolnak sajnos a felnőttek, elsősorban ugye a diákoknak adott a mindennapos mozgás. Próbálunk ezzel is ösztönözni, hogy ezek a Nyitott Tornatermi programok ingyenesek, tehát próbáljuk rávezetni a lakosságot arra, hogy minél többen vegyenek részt.”

A Nyitott Tornaterem programjait a város költségvetés erre elkülönített összegéből fizetik, de nagy segítséget nyújtanak a különböző egyesületek is  –mondta. A Városi Sportnapot pedig az önkormányzat mellett a Ceglédi Tankerületi Központ is támogatja. Az egyeztetésen részt vett a polgármester Takáts László és a Kulturális Oktatási és Népjóléti Bizottság elnöke, Kónya Ágnes.