Vasárnap Nyitott Pince Nap

1050

Vasárnap újra megrendezik Cegléden a Nyitott Pince Napot. A pünkösdhöz kapcsolódó hagyomány célja, hogy a borkedvelők ne csak a térség borait, hanem a borászokat, borászatokat is megismerjék. Az érdeklődők idén is igénybe vehetik azokat a buszjáratokat, amik meghatározott útvonalon és időközönként körbe is viszik őket.

Pünkösd vasárnapján megnyitják kapuikat a ceglédi és környéki pincészetek, ahol a helyi bortermelők színes programokkal, finom ételekkel és jó borokkal várják a vendégeket. 2008-ban azért vállalkozott a város ennek a Cegléden még ismeretlen rendezvénynek a megszervezésére, hogy baráti kapcsolatot alakítsanak ki a borászok és a borkedvelők között. Segítsék a turizmus irányába is nyitó borászokat és boraik népszerűsítését. Idén kilenc borászatot látogathatnak az érdeklődők és természetesen most is buszokat indítanak a szervezők. Kóstolójegyet, poharat és buszjegyet a Tourinform irodában lehet vásárolni. A menetrendszerinti autóbusz a Városháza elől indul 10 órától. A Nyitott Pince Nap részletes programja, leírása a város honlapján, a cegled.hu-n is olvasható.