A bizottságok már tárgyaltak a költségvetésről

1172

Végrehajtható és reális számokon alapuló költségvetés – így jellemezte a ma bizottságok elé kerülő anyagot a polgármester. A holnapi testületi ülés előtt nem csak ezt, de minden napirendre kerülő előterjesztést véleményeztek ma a képviselők és a bizottságokba delegált tagok.

A fő számokat tekintve, gyarapodó költségvetésnek nevezhető az elkészült anyag. Majd 10 milliárd forint a költségvetés fő összege, mind bevételi, mind kiadási oldalon – kezdte a ma a bizottságok elé terjesztett tervezet ismertetését a polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „A tavalyi évben is nagyon büszke voltam rá, hogy egy olyan költségvetést tudtunk előterjeszteni ami egy majd’ 30 %-os  fejlesztési kiadást tartalmazott. Ez az idei évben tovább javult. Ha megnézzük, közel 2,5 milliárd forint fejlesztés, beruházás található a költségvetés számai között. Ilyen összegben szeretne az önkormányzat fejlesztéseket végrehajtani.”

Az elmúlt esztendő azt bizonyítja, hogy azokat a célkitűzéseket, amelyeket korábban meghatároztak, nem csak tervek, végre is hajtották – fogalmazott a polgármester. Ma tehát minden bizottság részletes beszámolót hallhatott a költségvetés főbb számairól, az előterjesztett tervet meg is szavazták, de költségvetése erre az évre csak akkor lesz a városnak, ha holnap a testület is megszavazza. A város 2017-es gazdálkodásáról a testületi ülés döntése után számolunk be.