A cirkusz volt a téma

1370

A cirkusz volt a fő téma tegnap a Ceglédberceli Filmklubban. A Trapéz című amerikai drámát láthatta a közönség, melyben megjelenik a rivalizálás, a szerelmi konfliktus, de a barátság fontossága is. A film vetítésén részt vett Veress József  filmtörténész, filmkritikus is, aki visszajáró vendég már ezeken a rendezvényeken.

Szórakoztató, látványos, kalandos és mozgalmas – így jellemezte Veress József filmkritikus és filmtörténész a Trapéz című 1956-os amerikai filmdrámát.

VERESS JÓZSEF, filmtörténész, filmkritikus: ,,Leköti a figyelmet és szórakoztató is és műfajában, ha ezt skatulyának elfogadjuk, hogy cirkuszi film, akkor tisztességes színvonalat képvisel. Felvonultatja mindazt, ami ennek a műfajnak az erénye, vagy értéke, vagy sajátossága. Tehát a rivalizálást, azok között akik ott dolgoznak a trapéz tetején. A szerelmi konfliktust, a látványosságot, az érdekességet, a mozgalmat, az izgalmat.”

Vagyis a Trapéz című alkotás tartalmazza mindazokat az összetevőket, melyek egy filmet sikeressé tesznek.

VERESS JÓZSEF, filmtörténész, filmkritikus: ,,Emlékszem rá, amikor ezt a filmet bemutatták Magyarországon, akkor én moziba jártam és óriási érdeklődés volt iránta. Ez annak is köszönhető, hogy hosszú idő után, újra játszottak amerikai filmeket Magyarországon. A Rákosi korban ugyanis leengedték a sorompót az amerikai filmek előtt. 56 után 57-ben újra megjelentek az amerikai filmek és kezdtük az ismerkedést azokkal a színészekkel, sztárokkal, akik a Trapézban is főszereplők.”

A filmklub már több mint tíz éve működik. Megyeri József, a filmklub vezetője elmesélte őt milyen emlékek fűzik a filmhez, melyet még gyerekkorában édesapjával nézett meg először.

MEGYERI JÓZSEF, filmklub vezető: ,,Kézen fogott és elvitt moziba, ahol épp a Trapéz című filmet néztük. Ez egy régi élményem, majdnem az első mozis élményem volt.”

A Trapéz című film fontos értékeket és mondanivalót tartalmaz – hangsúlyozta Veress József filmtörténész – ugyanis azt hirdeti, hogy a barátság, az összetartozás, az egymás segítése nagyon fontos az életben.