A felnőtt és az ifi kikapott, a serdülők nyertek

560

Újabb három őszi elmaradt bajnoki mérkőzést pótoltak a Ceglédi Kék Cápák női kézilabdázói. A felnőtt és az ifi csapat az Érdet, a serdülők pedig a Rácalmást fogadták szombaton Abonyban, a Varga István Városi Sportcsarnokban. Az Érd mindkét korosztályban elvitte a bajnoki pontokat, így a Cápák egyetlen győzelmét a serdülők szerezték.
A sok hibával játszó felnőttek szinte végig futottak az eredmény után. A vendégek pedig – megköszönve az érthetetlen játékvezetői támogatást – folyamatosan növelni tudták az előnyüket. Az ifi meccs óriási csatát hozott, ami nem meglepő, hiszen a tabella első helyéért küzdöttek az azonos pontszámmal álló csapatok. A 11. percben már 6-2-re vezetett az Érd, amikor a Cápák megrázták magukat, és egy 6-0-s rohammal öt perc alatt megfordították az eredményt, az 54. percig tartva is az előnyt. A felnőttek találkozójához hasonló játékvezetői nyomás mellett sajnos a végjátékra már nem maradt energia, a vendégek 5-0-ra nyerték az utolsó öt percet és ezzel a meccset is. Nem veszett még el az ifi bajnoki cím reménye, hiszen az összes tavaszi forduló a Cápák előtt áll. A serdülők nagy fölényben játszottak a Rácalmás ellen és 22 góllal nyertek.
Női kézilabda NB II, Dél
Felnőtt
Ceglédi Kék Cápák – Érd U22 22–32 (12–17)
Abony, Varga István Városi Sportcsarnok, zártkapus mérkőzés. Vezette: Dohány, Harsányi.
Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta (kapusok), Tóth Adrien 7 (1), Vuletic Suncica 5, Pocsai-Halasi Réka 5 (1), Dobos Renáta 2, Farkas Szimonetta 1, Földi Mónika 1, Jónás Alexandra 1, Csábi Zsuzsanna, Török Melinda, Tátrai Renáta, Peszeki Laura, Farkas Fruzsina, Kovács Alíz. Edző: Jakab László.
Hétméteres: 3/2 ill. 5/3.
Kiállítás: 12 ill. 8 perc.
Jakab László: Fiatal, összeszedett ifi csapat ellen játszottunk, akik jól védekeztek és a támadásaik is jók voltak. Nem kezdtük rosszul a meccset, remek kapusteljesítmény mellett szebbnél szebb dolgokat csináltunk, de csak tíz percig. Nem tudom, hogy mi történt, de onnantól kezdve nem tudtuk belőni a helyzeteinket, elmaradtak a védések és egyre enerváltabban védekeztünk. Minden hibánkat könyörtelenül kihasználta az Érd, és a végére tíz góllal vezettek, ami azért szerintem túlzás, de teljesen szétestünk fejben. Reménykedem benne, hogy ez csak átmeneti kisiklás volt, megyünk tovább, de a kellő számú edzés nélkül nem lehet a kézilabdát játszani. Persze nem akarom az ismert nehézségekre fogni, remélem a következő meccsünk jobb lesz.
Női kézilabda, ifjúsági III. o.
Ceglédi Kék Cápák – Érd 30–34 (17–16)
Cegléd: Simon Anna (kapus), Jónás Alexandra 10, Peszeki Laura 8 (2), Farkas Fruzsina 5, Farkas Szimonetta 3, Mód Klaudia 1, Kovács Aliz 1, Pintér Zsófia 1, Kádár Kata 1, Benkő Barbara, Kiss Vivien, Baricza Viktória, Pető Luca. Edző: Almási László.
Hétméteres: 3/2 ill. 5/4.
Kiállítás: 12 ill. 12 perc.
Almási László: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az Érd csapata is a dobogós helyek egyikéért küzd. A mérkőzés első 10 percéig nem igazán találtuk önmagunkat, majd ezután egy nagyon kiélezett csata vette kezdetét. A találkozó vége felé volt több meccslabdánk is, amelyeket azonban nem tudtunk megbecsülni, értékesíteni. A 31 lőtt góllal meccset kell nyerni. Sajnos a védekezésben többször lemaradtunk, nem zártunk össze, nem segítettünk a társunknak, amikből buta két percek és büntetők keletkeztek. Sajnálom a lányokat, sajnálom, hogy nem sikerült ezt a fontos mérkőzést abszolválnunk, vállalom érte a felelősséget. Többször átgondoltam a meccs után, hogy „mi lett volna ha…”, de sajnos a sportban nincsen „ha”. Le kell vonnom a tanulságot, mert ez fájó tanulópénz volt számomra is. Mindenesetre büszke vagyok a csapatomra, és dolgozunk tovább, nem adjuk fel! Hajrá Cápák!
Női kézilabda, serdülő III. o.
Ceglédi Kék Cápák – Rácalmás 33–11 (17–6)
Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Peszeki Laura 14 (2), Farkas Fruzsina 4, Kapusi Annamária 4, Horváth Evelin 3, Vágány Noémi 3, Pintér Zsófia 3, Csombai Mirella 1, Orlov Katinka 1, Berényi Norina, Kádár Kata, Pető Luca. Edző: Almási László.
Hétméteres: 3/2 ill. 8/3.
Kiállítás: 8 ill. 4 perc.
Almási László: A lányok élvezték a mérkőzést, önfeledten tudtak játszani, ennek következtében a technikai hibák száma megnőtt. Ebben a korosztályban ez volt az első bajnoki mérkőzésünk 2021-ben, szóval ez a fajta pontatlanság talán ennek is betudható. Van még mit finomítanunk a játékunkon, de jó úton haladnak a lányok. Gratulálok nekik a győzelemhez!