A hősökre emlékeztek

1069

Kevés olyan nép van, amely több hősi halottat adott volna, mint mi – fogalmazott ma megemlékező beszédében a gimnázium igazgatója.  Minden évben május utolsó vasárnapján országszerte megtartják a Hősök napját. Itt Cegléden a gimnáziumban és az világháborús emlékmű előtt ma emlékeztek azokra a hősökre, akik az életüket áldozták a hazáért.

A magyarság katonanemzet – kezdte beszédét az igazgató. Ha végiggondoljuk a történelmünket, rengeteget harc és küzdelem juthat eszünkbe. Egy ceglédi számára mindez egyértelmű lehet, hiszen ha végigmegyünk a város utcáin, számos emléktáblát láthatunk, amelyek figyelmeztetnek erre a több évszázados küzdelemre bennünket.

GULYÁS ZOLTÁN igazgató: „Egyértelmű itt nekünk is, hiszen ha eljövünk az intézménybe, elmegyünk az első és második világháborús hősök emlékműve előtt, majd a holokauszt áldozatainak emléktáblája előtt. Mondhatjuk azt, hogy a hősök köztünk járnak, de inkább azt, hogy a hősök között járunk. Mind a két dolog igaz.”

Sokszor sokan felteszik a kérdést magukban, vajon hasonló helyzetekben mi magunk hősökké válhattunk volna. És valószínűleg a többség azt mondja, hogy igen. Hiszen minden ember a génjeiben hordozza az önvédelem reflexét és ha valaki már idősebb, családja van, akkor nem csak családját védi, hanem közösségét is. Az idei megemlékezésen a világháborúba induló katonák viseletéről, fegyverzetéről hallhattak előadást a résztvevők.

A megemlékezésen a gimnázium diákjai adtak műsort. Majd a megemlékezés végén a  világháborús emlékműnél Cegléd Város önkormányzata valamint intézmények, szervezek pártok képviselői helyezték el az emlékezés virágait.