Átadták és felszentelték az új hidat

2069

Egy álom vált valóra Kőröstetétlenen, ahol tegnap avatták fel az új, gyalogos közlekedést megkönnyítő hidat. Az Arany János nevét viselő hídon a gyerekek biztonsággal el tudnak jutni az iskolába. De így a templom és a művelődési ház is könnyen megközelíthetővé vált.

Az Arany János nevét viselő hidat a költő születésének 200. évfordulóján ünnepélyes keretek között avatták fel Kőröstetétlenen. Az építményre már régóta nagy szükség volt, hiszen a közúton megnőtt a forgalom, így veszélybe kerültek a gyalogosok. A megépült hídon ezentúl biztonságban át tudnak kelni a túloldalra a gyerekek és a felnőttek egyaránt– mondta a polgármester.

PÁSZTOR IMRE, polgármester, Kőröstetétlen: ,,Szerintem a legjobb megoldást találtuk meg, hogy építeni kellene egy hidat, ami itt áll mögöttem. Ez sikerült, de nem volt olyan egyszerű, nagyon sok mindenkivel kellett egyeztetni: a vízüggyel, a közúttal és a Tigázzal. Hiszen volt egy fő problémánk, a főnyomócső, ami a falunak ezt a részét látja el, itt van éppen középen.”

Végül megtalálták a megoldást, a gázcső a helyén maradt és leburkolták fával. A több, mint 9 méter hosszú híd elnevezését a diákokra bízták.

PÁSZTOR IMRE, polgármester, Kőröstetétlen: ,,Pályázatot hirdettünk, több mint 60 pályamű érkezett, a legszebb név és ami illik a Kőröstetétlenhez egy kislány volt. Jutalomban is részesítettük, Nagy Tamara Andrea.”

A híd az Arany János nevet kapta, hiszen a költő ,,Tetétleni halom” című  verse a településhez szól. Az ünnepélyes avatáson részt vett Bereczky Örs református lelkész is, aki Arany Jánost méltatta.

BERECZKY ÖRS, református lelkész: ,,Nagyon sok minden kiderül az ő legbelsőbb titkaiból, hogy ha elolvassuk a balladáit, vagy bármit, ami utána maradt. Mégis az ő életének a teljességét, mégis a hazával kapcsolatos békességét megtalálhatjuk a verseiben.”

Az átjáró megvalósulásában nagy szerepet vállalt Földi László is. Az országgyűlési képviselő  úgy fogalmazott: megbecsülendő és emlékezetünkben megőrzendő alkalom az, ha közös eredményeinket ünnepelhetjük.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,Most olyan nappal áldott meg a teremtő, amikor a múltra büszkén emlékezhetünk, a jövőbe pedig ugyanilyen érzéssel tekinthetünk. Ez a különleges nap a múltról is szól. Egy hídavatás napján, melyen elkezdődik a híd névadó költőjének az emlékéve.”

A Gerje fölé épített híd jelképezi az összetartozást, a küzdőszellemet – folytatta – úgy öleli egymáshoz a két partot, ahogy nekünk is tennünk kell egymással. A nemzeti színű szalagot Földi László országgyűlési képviselő, a település polgármestere, Pásztor Imre és Bereczky Örs református lelkész vágta át. Továbbá az ünnepség keretében felszentelték a hidat.