Augusztus 17-én Tour de Hongrie!

1545

Idén az eddigieknél is nagyobb médiafigyelmet kap a Tour de Hongrie, vagyis a nemzetközi kerékpáros körverseny. A Magyar Televízió és az Eurosport is közvetít majd a profi mezőny haladásáról. A versenynek most is részese lesz Cegléd Ezúttal rajtállomás lesz városunk, innen indul majd a mezőny Hajdúszoboszlóra augusztus 17-én. Ahogyan az elmúlt években, úgy a rajt napján számos, a kerékpározással kapcsolatos programmal készül a város.