Az aradi vértanúkra emlékeztek

1124

Kik életünk nagy részét békeidőben éltük és éljük, ne feledkezzünk meg arról mit is köszönhetünk az aradi mártíroknak-fogalmazott az alpolgármester a Nemzeti gyásznapon. Az október 6-i megemlékezésen a Szent Kereszt Katolikus Általános iskola igazgatója elevenítette fel a 168 évvel ezelőtt történteket.

1849 október 6-án férjek, fiúk, apák adták életüket a szabadságért, amelyben az utolsó pillanatig hittek – fogalmazott az alpolgármester megemlékező beszédében.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester: ,,Özvegyek, anyák, gyermekek gyászolták őket és egy nemzet, amely fejet hajt előttük azért, hogy halni voltak képesek azért, amiben hittek. egy szabad, független, büszke és erős Magyarországban. Ha az aradi 13-ak emlékére gondolunk minden magyar szív elszorul.”

A jó katonák mártír halálának évfordulóján minden évben gyertyák gyúlnak – folytatta.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester: ,,Kik életünk nagy részét békeidőben éltük és éljük, ne feledkezzünk meg arról mit is köszönhetünk az aradi mártíroknak. Legyünk méltóak a ’48-as hősökhöz, hogy ne legyen számunkra se rettenetes majd az elmúlásra gondolni.”

Történelmi visszatekintést Rajta László tartott. Az igazgató beszédében felidézte az 1848-49-es szabadságharc eseményeit.

RAJTA LÁSZLÓ, igazgató, Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda: ,,A világosi fegyverletétel augusztus 13-án az oroszok előtt zajlott le, vagyis a magyarok nem ismerték el a szabadságharc bukását. Az osztrák vezetést bőszítette az is, hogy az Európa szerte fellángoló forradalmakat mind leverték egyedül a magyar nemzet tartotta magát, még 1849-re is maradt ereje a szabadságért harcolni. Az október 6-ai időzítés sem volt véletlen.”

Kemény ítéletek születtek. Négy tábornokra golyó általi halálbüntetést szabtak ki. Kilenc tábornokra pedig a megalázó kötél általi halál várt. A megemlékezés közönsége a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola diákjainak műsorát láthatta. Nagy Sándor József emléktábláját az önkormányzat, pártok, iskolák, városi intézmények, civil szervezetek képviselői koszorúzták meg.