Címet védett az U19

898

A CVSE Labdarúgó Szakosztálya tizenharmadik alkalommal rendezte meg a ceglédi labdarúgó utánpótlás egyik legismertebb helyi képviselőjének, Elekes Józsefnek az emlékére labdarúgó tornáját. Az emléktornára az idei évben 14 egyesület fogadta el a meghívást. Négy korosztályban – U13, U15, U17, U19 – 27 csapat mérkőzött a Gál József Sportcsarnokban. A Ceglédi VSE korosztályos csapatai az idei évben felemás teljesítményt nyújtottak. Az U13-as korosztály a 4. helyen végzett, az U12 az egy évvel idősebbek között 6. lett. Az U15 dobogós helyen végzett, nyolc csapatból a harmadik lett. Az U17-es korosztályban hatodik és nyolcadik helyezésig futotta az erőből. Viszont az U19-es korosztályú együttes megvédte tavalyi bajnoki címét, az idén is veretlenül lett korosztályának győztese.

XIII. ELEKES JÓZSEF LABDARÚGÓ EMLÉKTORNA, 2018. január 20-21.

U13-as korosztály: I. Szolnoki MÁV II. Abonyi KID FC III. Monor SE IV. Ceglédi VSE U13 V. Nagykáta SE VI. Ceglédi VSE U12

Gólkirály: Tomasek Gergő (Monor SE), legjobb kapus: Ollé Péter (Szolnoki MÁV), legjobb mezőnyjátékos: Barna Máté (Abonyi KID FC), legjobb ceglédi játékos: Kovács Kolos.

Cegléd U13 csapat tagjai és gólszerzői: Rimóczi János, Zsemlye Péter, Détári János, Kovács Kolos (4), Takács Botond (3), Takács Péter (4), Szabó Kristóf, Valkai Zsolt (4), Persa Zoltán (1), Takács György (1), Plangár Gábor, Tóth Marcell (1), Palásti Bence, Paulovics Gábor. Edző: Klemenc Attila.

Cegléd U12 csapat tagjai és gólszerzői: Kocsis István, Hornyik Dominik, Labancz Zoltán, Fömötör Balázs (1), Szaniszló Gergő, Olgyay Benjámin, Lengyel Gábor (2), Szegedi Levente (2), Gál Zsombor, Klimász Kevin, Pintér Boldizsár. Edző: Cseh Norbert.

U15-ös korosztály: I. Kecskeméti LC KTE SI II. FC Lokomotiva Kosice III. Ceglédi VSE IV. REAC

Gólkirály: Bodor Zoltán (KTE), legjobb kapus: Cseh Balázs (KTE), legjobb mezőnyjátékos: Voznicky Martin (Kassa), legjobb ceglédi játékosok: Juhász András.

A ceglédi csapat tagjai és gólszerzői: Schwarcz Dániel, Juhász András (6), Kartali Kristóf, Vincze Szabolcs (1), Ecseri Ákos, Kelemen Dominik (2), Kovács Máté (1), Szebeni Dávid (3), Lakos Valter, Máté Szabolcs, Pálfalvi Márton (2), Prumek János (1), Jenei Balázs. Edző: Ványi Zsolt.

U17-es korosztály: I. Csepel FC SE II. III. kerületi TVE III. Pénzügyőr SE IV. Monor SE V. Nagykáta SE VI. Ceglédi VSE U17 VII. Abonyi KID FC VIII. Ceglédi VSE U16

Gólkirály: Szélesi László (Pénzügyőr SE), legjobb kapus: Dudás Dávid (III. kerületi TVE), legjobb mezőnyjátékos: Máté Gergő (Csepel FC), legjobb ceglédi játékos: Pintér Szabolcs.

Cegléd U17 csapat tagjai és gólszerzői: Kis Csaba, Kovács Roland, Faragó Milán (3), Szarvas Gábor, Simon Péter (2), Horváth Zalán (1), Menich Benjámin (1), Makai Csaba. Edző: Kemenes György.

Cegléd U16 csapat tagjai és gólszerzői: Klemenc Gergő, Kotlár Zsombor (1), Palotai Brendon, Kuthy Gergely (1), Dudás Gergő (2), Nagy Adrián, Bobán Zsolt (1), Pintér Szabolcs (1). Edző: Kemenes György.

U19-es korosztály: I. Ceglédi VSE II. Monor SE III. Csepel FC IV. FC Dabas V. Albertirsa SE

Gólkirály: Györe Krisztián (Cegléd), legjobb kapus: Végh Krisztián (Csepel), legjobb mezőnyjátékos: Kalina Martin (Monor), legjobb ceglédi játékos: Cseh Sándor.

A ceglédi csapat tagjai és gólszerzői: Szabó Gergő, Bencze Attila, Krajcz Máté, Szabó Kornél (1), Hazafi Gergő (2), Puskás Viktor, Petrik Soma (1), Györe Krisztián (11), Nagy Zsolt (4), Cseh Sándor (7), Augusztin Zsolt (1), Boros Dániel (2), Dudás Dávid (2), Szlezák Bence (6). Edző: Kecskeméti József.