Csapatban harmadikok a diákok Egerben

548

Szeptember 15-én a CVSE judokái Egerbe utaztak, hogy számot adjanak felkészültségükről. A diákok annak ellenére is kiemelkedően a harmadik helyen végeztek, hogy létszámban sok csapat előttük volt. A serdülők is számos érmet szereztek (közel sem teljes létszámmal), amivel ismét megmutatták, hogy az ország kiemelkedő utánpótlásbázisát erősítik. A diákok kezdték délelőtt a megmérettetést. 10 induló két aranyérmet, három ezüstöt és két bronzérmet szerzett. A serdülők egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel fejezték be a küzdelmeket.
Varga István utánpótlásedző: Az elért eredménnyel elégedett lehetek, hiszen a csapat harmadik lett összesítésben úgy, hogy voltak esélyes kimaradók. A teljesítmény értékelésénél a hullámzó kifejezés lenne a legtalálóbb! Nagy öröm, hogy a két aranyérmet a legfiatalabbak hozták, ugyanakkor az idősebbeknél volt, akitől többet vártam, volt, akitől kevesebbet. Az eredménytől függetlenítve egyénileg kell kiértékelni a munkát. Ezt hamar megtesszük, hiszen nyakunkon az országos bajnokság.
Bíró Tamás vezetőedző felemás érzésekkel távozott a verseny helyszínéről. A serdülő sportolók közül sem indult el mindenki ezen az erőpróbán a sűrű versenynaptár miatt. Az ob-k előtt még van idő javítani az apróbb hiányosságokon. A megszerzett érmek számával elégedettek lehetünk, de néhányan lesznek még ennél többre is képesek.
XVIII. Tóth Péter Emlékverseny, országos judo rangsorverseny, Eger
Aranyérmesek: Bakó Bettina, Mustó Gergő, Kőgyesi Gábor
Ezüstérmesek: Zsilka Adrienn, Szeleczki Szabina, Ványi Patrik, Sági Zsolt
Bronzérmesek: Borsos Janka, Eichmüller Boglárka, Solymosi Melinda, Ürögdi Konrád
4. helyezett: Sági Mátyás, Bimbó Bence
5. helyezett: Eichmüller Gergő, Özbas Yasin