Együtt ünnepeltek

1111

A névnapjukat és születésnapjukat ünneplőket köszöntötték a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesületnél. A közös ünneplést negyedévente rendszeresen megtartják, ezzel is szeretnék a tagok összetartozását erősíteni – mondta az elnök, Lukács István nyugállományú alezredes.

Szépen megterített asztalok mellett ünnepelhettek a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai a Kossuth Étteremben. Bár nagyon sok rendezvényen részt vesznek, ezenfelül még háromhavonta rendszeresen összegyűlnek, hogy egymást köszöntsék.

LUKÁCS ISTVÁN nyá. alezredes, elnök, Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület: ,,Ilyenkor összegyűlik az egyesület, ez is jól szimbolizálja az összetartozást. Elsősorban névnaposokat, külön a nőket, a férfiakat és utána megpróbáljuk jól érezni magunkat, ez elsősorban az együvé tartozást szimbolizálja.”

A télbúcsúztató ünnepségen Kocsis István is köszöntötte az egybegyűlteket.

KOCSIS ISTVÁN, nyá ezredes, Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület: ,,Az ünnep, a tavaszi kezdődött az egyik legszebbel nemzetközi ünnep, a nők napjával. Következik másik nemzetközi ünnep, ez pedig nem más, mint a boldogság ünnepe 20-án, volt nemzeti ünnep is és a legnagyobb ünnep, amit most mi itt tartunk.”

A nyugállományú ezredes egy verssel is kedveskedett a 60 év feletti tagoknak.

KOCSIS ISTVÁN, nyá ezredes, Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület: ,,Lelked gyakran a múlt időbe téved. Dolgaidban tartod még a rendet, de egyre inkább áhítod a csendet. Már nem vársz rangot címet, valaminek a hatalmát.”

A beszédek után természetesen az ajándékozás sem maradhatott el. Külön köszöntötték a névnapjukat és a születésnapjukat ünneplőket.