Élelmiszermentő-program

976

Egyetlen falat sem veszhet kárba Cegléden – hangzott el egy ma tartott sajtótájékoztatón – hiszen a városban található egyik bevásárlóközpont is csatlakozott az élelmiszermentő-programhoz. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 10 éve folyamatosan növeli az általa megmentett és összegyűjtött élelmiszerfeleslegeket, melyek a rászorulókhoz kerülnek. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott most a malomtó széli bevásárlóközpont is.

Nem is gondolnánk, hogy mennyi élelmiszer kerül a kukába, ami még fogyasztható, sőt tökéletes minőségű. Ezért is hozták létre az élelmiszermentő-programot, hogy a még jó minőségű ételek ne a szemétbe, hanem a rászorulókhoz kerüljenek – hangzott el a sajtótájékoztatón.

SCZÍGEL ANDREA, külső kapcsolatok igazgató, Magyar Élelmiszerbank Egyesület: ,,Jelenleg az Élelmiszerbank az országban idén 4ezer tonnát fog megmenteni. Ennek a nagy része származik a kereskedelmi mentésből. A Tescoval már évek óta dolgozunk együtt és nagyon fontos számunkra ez az együttműködés, mert olyan embereknek tudunk ezáltal segíteni, akiknek akár napi szinten tudunk támogatást adni. Az Élelmiszerbank az élelmiszer feleslegeket partnerszervezeteken keresztül osztja minden esetben.”

Jelenleg 93 áruházban működik ez a program – mondta a Tesco Globál Áruház Zrt kormányzati és közösségi kapcsolatok vezetője. Most pedig a ceglédi is csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy a helyi nélkülözőket segítse.

MAGYAR HENRIETTA, vezető, kormányzati és közösségi kapcsolatok, TESCO Globál Áruház Zrt.: ,,Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy ezek mind megfelelő szavatosságú és kiváló minőségű termékek, tehát lejárt élelmiszert eddig sem és továbbra sem fogunk eljuttatni rászorulókhoz, hiszen ezt a jogszabályok sem engedik. A ceglédi áruházunk nagy örömünkre decemberben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez és ez azt jelenti, hogy napi szinten körülbelül 300 kg élelmiszer jut majd el így a helyi közösségben élő rászorulókhoz.”

A Cegléden összegyűlt élelmiszerek minden nap azaz egészen hétfőtől vasárnapig a Losontzi István Kollégium és Gyermekotthonba kerülnek. Az intézmény igazgatója nagyon örült a megkeresésnek.

FARKAS EDIT, igazgató, Losontzi István EGYMI és Kollégium: ,,Azt gondolom, hogy ez egy nagyszerű lehetőség az intézménynek és az intézményben élő gyerekeknek és a szüleiknek, hogy mindennap kapnak adományt és mosolyt csalhatunk az arcukra. Azt gondolom ez a legfontosabb, főleg így karácsony előtt és a mindennapjaikat szebbé tesszük. Köszönöm a lehetőséget.”

A sajtótájékoztatón részt vett a polgármester, Takáts László is, aki szintén örömét fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.

TAKÁTS LÁSZLÓ, polgármester: ,,Szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett ebben, aki lehetőséget adott, hogy pályázni lehessen és aki pályázott. Ezzel olyan embereknek tudnak segíteni, akik tényleg rászorulók. Kívánom azt, hogy ez a kezdeményezés, hosszú életű legyen és nagyon sok emberhez eljusson és nagyon sok mindenkinek segíteni tudjanak.”

A programot egyébként minél szélesebb körben szeretnék terjeszteni, hogy egyre több helyre eljusson. Így egyre több rászorulón tudnak majd segíteni.