Elismerés Diósi Pálnak

1237

Podmaniczky díjat vehetett át Diósi Pál életműdíjas épületszobrász-restaurátor. Nevéhez kötődik a katolikus templom előtti kereszt, a református templom egyik tornyának restaurálása és a pókbangó szobor is.

Szombathelyen rendezték a Város- és Faluvédők Szövetsége 37. Országos Találkozóját és Szakmai Konferenciáját. Itt a hagyományokhoz híven kiosztották a Podmaniczky-díjakat, idén összesen tizenhetet. A díjazottak között van Diósi Pál életműdíjas épületszobrász-restaurátor is. Nnevéhez köthető Cegléden a Református Templom egyik tornyának a restaurálása, valamint a Városháza aulájában található pókbangó szobor is, amit fiával Árpáddal ingyen, a város iránti szeretetből készített el. A szobor Cegléd védett orchideáját mintázza. De nem csak városban láthatók munkái, egyebek mellett dolgozott a Festetics kastélyon, a Szent István Bazilikán, a pécsi székesegyházon, a szegedi dómon és Berlinben, valamint Bécsben is. 2016-ban az államalapítás ünnepén a Magyar Restaurátor Kamara Életműdíjjal jutalmazta. Most pedig tehát a Podmaniczky díjat is, amelyet A a város- és faluvédők szövetsége 1982 óta mindazon magánszemélyeknek és közösségeknek. Azoknak, akik a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében.