Elrajtolt Ceglédről a mezőny

786

Alberto Contador világklasszis kerékpáros a polgármesterrel közösen indította a ceglédi rajtot. A mezőny délután egy órakor indult tovább Hajdúszoboszlóra. A város egyébként különleges kerékpárokkal, bemutatókkal, játékokkal készült a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körversenyre.

A világ legjobb kerékpárversenyzői várták a ceglédi rajtot ma délután egy óra előtt a Kossuth téren. Ez volt a nap fő attrakciója, ezért is érkeztek ki több százan a rendezvényre. A rajtzászlót Takáts László polgármester és a világklasszis sportoló Alberto Contador lendítette a magasba. A kordon mellett pedig több tucat ember nézte, ahogy indul tovább a futam Hajdúszoboszlóra. ….A Kossuth téren már kora délután programok várták az érdeklődőket. Színvonalas bemutatót tartott például a triál bajnok Hegedűs László és csapata. Az emberek pozitívan vélekednek a Tour de Hongriról és arról, hogy a város is részt vesz benne.

MOLNÁR GYÖRGY: ,,Ausztráliából érkeztem, ahol több mint 35 évet éltem, ebből 20 évet tiszteletbeli konzulként működtem május elsejéig. Ceglédi címmel rendelkezem és nagyon örülök, hogy ilyen fantasztikus rendezvényben lehet részem, mert valóban az és kívánom, hogy Magyarországnak ebből rengeteg előnye származzon.”

Molnár György örömét fejezte ki a Ceglédet érintő fejlesztésekkel kapcsolatban is.

MOLNÁR GYÖRGY: ,,Most már körülbelül negyven éve látogatom Ceglédet és ami itt az utolsó évben, inkább az utolsó hónapokban történt az elképzelhetetlen, gratulálok a rengeteg helyreállított épülethez, műemlékhez és azt gondolom, hogy Ceglédnek csak a turizmus vonatkozásában is óriási jelentősége van, lesz.”

A városi kör is elrajtolt. Sokan vettek részt rajta családok, barátok és néhányan különleges kerékpárjaikat is elhozták. Bori Jenő villamosmérnök tanár is részt vett a ceglédi kerékpározáson. Ő szabadidejében különleges bicikliket épít. A térre is egy igen érdekes ötkerekű járművel érkezett.

BORI JENŐ: ,,Szerintem egy fantasztikusan jó dolog, remélem, hogy jövőre is lesz majd itt a városban. Végül is a kerékpár az emberiségnek az egyik legfantasztikusabb találmánya, úgy hogy egy ilyen rendezvénynek én csak örülni tudok, ha itt lesz.”

A színpad előtt pedig csak úgy tolongtak az emberek. Nem véletlenül, hiszen Alberto Contadorral készíthettek közös fotókat és aláírást is kaphattak tőle a kerékpározás szerelmesei.