Emlékkiállítás nyílt a Ceglédi Galériában

1377

Munkácsy Mihály-díjas festőművész alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a Ceglédi Galériában. A tárlaton Chiovini Ferenc festményei láthatók. A megnyitón részt vett a művész családjának több tagja, köztük lánya és dédunokája is.  A festőművész alkotásai azonban nem csak a galériában láthatók, hiszen a Katolikus templom mennyezetét már évtizedek óta díszítik freskói.

Chiovini Ferenc festészete első sorban az Alföldhöz kapcsolódik, mindemellett egyházi vonalon is jelentőset alkotott. 1899. november 16-án született, ezért nyílt meg most az emlékkiállítást.

KOZMA ATTILÁNÉ kurátor Ceglédi Galéria: „A közvetlen, barátságos festő műtermében több ceglédi is megfordult. Például Nagy László Lázár grafikusművész, aki az 50’-es évek derekán látogatta gyakran a szolnoki művésztelepen. A jelenlévők közül említhetem még Kisfaludi István fotográfust.”

Vagy éppen Dr. Jójárt Györgyöt, aki a tárlatot  nyitotta meg. A festőművész életének kedves és emlékezetes mozzanatai mellett felidézte a kezdeteket is.

DR. JÓJÁRT GYÖRGY: „Alighogy leérettségizett, már vitték a frontra. A háború befejezte után kezdte el főiskolai tanulmányait, azt befejezve pedig rövid Itáliai tanulmányok után felvételt pályázott meg a szolnoki művésztelepre és el is nyerte a művésztelep tagságot. A szolnoki művésztelep tagjai a nyarakat töltötték Szolnokon, többségük Pesten élt és télen ott lakott. Chiovini Ferenc a művésztelepen lakott állandóan”.

Virtuóz rajztudásával, sajátos szerkesztőkészséggel az „ősi Alföld monumentalitását” festette. Tájképein ménesek, gulyák, vörös naplementék, országutak, lovas kompozíciók, szolnoki részletek jelennek meg.  Egy méltatója azt írta: nem tudni, Chiovini élt-e a tájban, vagy a táj élt Chioviniben? – elevenítette fel Dr. Jójárt György. Valamint azt is, hogyan is készültek a vázlatok alkotásaihoz.

DR. JÓJÁRT GYÖRGY: „Kis táskaszerű nyakba akasztható kazettájával járta a határt télen nyáron. Idős korában már nem tudott maga kimenni, leánya és unokái vitték ki gépkocsival és onnan készítette a képeket. A kazetta egy tálca szerű dolog volt, a teteje felhajtható volt, azon volt a farost lemez, a táskában pedig a festő szerszámok, festékek és a hozzávaló kellékek voltak.”

Ezek kis festmények szolgáltak a későbbi alkotások vázlatául. Teljesítményét, művészetét a szakma nagyra értékelte, sok elismerése között ott van a  Munkácsy díj, az érdemes művész kitüntetés és a munkaérdemrend arany fokozata is. Dr. Jójárt György elmondta: megismerkedésük után többször látogattak el feleségével a művész műtermébe. Chiovini Ferenc mindig szívesen mutatta meg képeit. Szórakoztató társalgó, művelt ember volt, jó humorral. Finom humora mosolyt, csendes derűt fakasztott. A kiállítás december 2-ig látogatható.