Eredményes hétvége

530

Szombaton a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában rendezték a serdülő szabadfogású országos bajnokságot. A megmérettetésen 145 birkózó küzdött meg a 13 bajnoki címért. A CVSE – T.S. Integral 13 birkózóval képviseltette magát ebben a korosztályban. A ceglédiek egy ezüst- és három bronzéremmel zárták a versenyt. Ezzel az 51 szakosztály közül a negyedik helyen végeztek a csapatversenyben az ESMTK, a Diósgyőr és az FTC mögött.

Serdülő szabadfogású országos birkózóbajnokság

35 kg 3. Rafael Dániel

38 kg 3. Rehor Levente

46 kg 2. Katona Zoltán

50 kg 3. Komáromi Viktor

Vasárnap Kaposvár adott otthont a 2017. évi szabadfogású utánpótlás csapatbajnokságának. 14 szakosztály vett részt a viadalon. A bajnokság nem jó előjelekkel indult a Cegléd szempontjából, mert három versenyző sérülés és műtét miatt kénytelen volt kihagyni a versenyt, egy versenyző pedig hasmenéssel küzdött. A ceglédiek az első fordulóban az Érd csapatával egy nagyon szoros, kiélezett mérkőzésen 19-19-es döntetlent értek el. A több tusgyőzelemnek köszönhetően a ceglédiek jutottak tovább. A második fordulóban a címvédő Dorog csapata következett, ahol már egy magabiztosabb győzelemmel (27-12) jutott tovább a Cegléd. Az elődöntőben a szabadfogású Csepel következett. Ezen a mérkőzésen az esélyesebb Csepel 34-5 arányban győzött és jutott a döntőbe. Egy mérkőzést sikerült csak nyerni az 58 kg-ban, ahol Török Tamás a szabadfogású kadet vb-, Eb bronzérmes ellenfelét 5-2-re győzte le a saját fogásnemében. A bronzmérkőzésért a másik ág vigaszág győztesét, az Abony csapatát 34-10-re múlta felül a Cegléd. A bronzéremért a Kecskemét csapatával mérte össze a tudását CVSE, ahol 24-12-es ceglédi győzelem született. Ezzel a CVSE – T.S. Integral a kötöttfogású bajnoki cím után szabadfogásban is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A bronzérmes csapat tagjai: Kecskeméti Dávid, Baliga Marcell, Török Tamás, Tóth Levente, Kovács Árpád, Kovács Béla, Dömök Péter, Mohella Flórián, Bartáky Marcell és Deák Martin. Edzők: Kovács Béla, Pap Attila, Pap Ferenc.

Szabadfogású utánpótlás birkózó csapatbajnokság, végeredmény

  1. Csepel
  2. ESMTK
  3. CVSE
  4. KTE
  5. Tatabánya

6. Abony