Európa nap a Református Iskolában

1514

Az Európai Unió országaihoz kapcsolódó Irodalmi, zenei, művészeti és kulturális feladatokat kellett megoldaniuk ma délután a Református Általános Iskola tanulóinak. Ma van az Európa Nap, ezért is szervezte május 9-re a különleges vetélkedőt az iskola. A program végén minden diák kapott ajándékot is.

Az uniós országok népviseleteit kellett felismerniük a diákoknak – ez volt az egyik feladat ma délután a Református Általános Iskolában. Az intézmény a különleges programot azért éppen ma tartotta, mert 1985-ben május 9-ét az összetartozás szimbólumaként Európa nappá nyilvánították a tagállamok. A felső tagozatosoknak változatos feladatokat állítottak össze.

LICSÁKNÉ VARGA ILONA, pedagógus: Az Európai Unióról már tanulnak a nyolcadikosok, de az egy száraz anyag, és én most úgy gondoltam, hogy egy kicsit ötletesebben, érdekesebben oldanánk meg ezt a:z egész Európai Uniót. Összeállítottam húsz olyan feladatot, ahol ismerkednek az Európai Unió országaival.

Volt olyan állomás, ahol az egyes nemzetek jellegzetes ételeit kellett felismerni, vagy éppen a sporttal, az autójelekkel, a Nobel-díjasokkal, a rajzfilmhősökkel vagy az európai élőlényekkel kapcsolatos kérdésekre válaszolni. A gyerekek nagyon élvezték a vetélkedőt. Mindenkinek más-más feladat volt a kedvence.

FÜLE PETRA: Nekem is a rajzfilmek tetszettek, mert szeretek mesét nézni és ezek a rajzfilmek érdekesek.

A diákok az is elárulták melyik uniós országot szeretik a legjobban.

TÓTH HELGA ZITA: Magyarország, mert itt élünk. Amit még nagyon szeretek, az Franciaország, mert Párizs szép hely, jó hely és mindenki oda vágyik, a szerelem városa.

A tanulók természetesen nem csak élményekkel és hasznos tudnivalókkal lettek gazdagabbak. A szervezők ajándékokkal is készültek.

LICSÁKNÉ VARGA ILONA, pedagógus: Pólóktól kezdve a sapkákon át, kis kulcstartókon, lámpákon keresztül kaptunk ajándékokat. Tollak, jegyzetfüzetek. Apró ajándékok, de mindenki kap. Tehát lesz mindenkinek valamilyen ajándéka erről a napról.

Az iskolában a következő programra sem kell sokat várni, május 12-én, szombaton családi napot tartanak.