Európai Parlament Nagykövet Iskola

602

A Közgazdasági iskola elnyerte az Európai Parlament Nagykövet Iskolája címet. A junior nagykövetek a mai tanévzáró ünnepségen vehették át oklevelüket. A program célja a fiatalok figyelmének felkeltése az Európai Unió munkája, eredményei iránt, aktív ismereteket nyújtva mind az Unióról, mind az Európai Parlamentről.

Magyarországon a programhoz az első évben 25 intézmény, gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakiskolák csatlakozhatott. A projekt része volt a Mozdulj Európára program is, ami valóban megmozgatta a ceglédi iskola tanulóinak képzeletét, fantáziáját is.

IMRÉNÉ LUKÁCSI ILDIKÓ igazgató: „Ekkor már a junior nagykövetek segítették tanárnő munkáját. A következő tanévben pedig számíthattok hasonló megmozdulásokra, hasonló jó programokra.”

A program célja a fiatalok figyelmének felkeltése az Európai Unió munkája, eredményei iránt, aktív ismereteket nyújtva mind az Unióról, mind az Európai Parlamentről. Az iskoláknak olyan oktatási tevékenységet kell végezniük, amely felhívja a figyelmet az  európai parlamentáris demokráciára és az európai polgárság értékeire.

GÁLNÉ DR. BÉKÉS GYÖRGYI senior nagykövet: „Ez azért nagyon fontos, mert úgy érzik az Európai vezetők, hogy a fiatalok nagyon közömbösek mostanában az európai ügyek és saját ügyeitek iránt. És megpróbálnak benneteket egy kicsit megmozgatni, megszólítani, behozni a köztudatba és elsősorban gondolkodni, véleményt formálni és cselekedni és aktívan részt venni döntéshozatali mechanizmusokban.”

És mindez azért is fontos, mert már itt állnak a tanévzárón azok a fiatalok, akik a 2019-es európai parlamenti választásokon már szavazni fognak. A mai tanévzárón tehát a junior nagykövetek vehették át okleveleiket.

A program célja az is egyébként, hogy létrejöjjön egy iskolákból, tanárokból és diákokból álló, az Európai Parlamenttel, képviselőivel és a tájékoztatási irodákkal együttműködő, egyre növekvő hálózat. Ennek lett most részese a ceglédi iskola is.