Folytatódott a szakmai találkozó

525

Folytatódott az új tanulási utakat, módszereket megvalósító szakmai egyeztetések sora. Elsősorban az ADHD-val, figyelemzavarral küzdő gyerekek oktatását szeretnék segíteni. A szakemberek-akik az ország számos pontjáról érkeztek-legutóbb műhelymunkán vettek részt Cegléden. A találkozó megerősítette az oktatásban dolgozókat, hogy csak együtt, szakmai párbeszéd útján lehet megvalósítani céljaikat.