Győzelem a Csákvár ellen

424

A labdarúgó NB II 20. fordulójában a Csákvár együttesét fogadta a hazai mérkőzéseit Tiszakécskén rendező, tiszta kék szerelésben pályára lépő CVSE. A találkozót Szilágyi Sándor vezette, segítői Szilágyi Norbert és Márkus Péter voltak. Az első félidőben a kevés helyzetből kettő, fordulás után a korábbinál jóval több lehetőségből pedig egy gól született.
Fontosabb események percről-percre:
35. perc: Nagy Tamás szögletét követően a nagy kavarodásban végül Kárászhoz került a labda, aki nagy erővel a léc alá bombázott. 1-0.
44. perc: Nagy Tamás most az ellentámadás során tálalt pontosan a felfutó hátvéd, Kárász elé, aki a hosszú sarokba lőtt. 2-0.
A hosszabbításban Oldal 3-0-ra növelhette volna csapata előnyét, de ziccerben hosszan tolta meg a labdát, így oda is lett a nagy lehetőség.
48. perc: Bobál ellen Farkas szabálytalankodott. Nagy Zsolt állt a labda mögé, ami lövése során a bal felső sarok mellett zúgott el.
55. perc: Tamás ívelt szabadrúgásból a kapu elé. A jól érkező csapattársat nagy helyzetben találta a labda, ami a fejest követően a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
70. perc: Sándor jobb alsó sarok felé tartó lapos lövését a CVSE kapusa, Mursits lábbal védte.
86. perc: Molnár szöglete után a fejjel megcsúsztatott labdát Dulló mintegy 2 méterről fejelte a léc alá. 2-1.
91. perc: Oldal lépett ki a védők közül. Már csak a kapussal állt szemben. Tóth bravúrral, lábbal mentett.
94. perc: A több szikrázó belemenéssel tarkított összecsapás Mursits kapuja előtti dulakodással és annak hozamaként Kárász kiállításával zárult.
A mérkőzést 2-1-re nyerte meg a hazai csapat.