Jövőre is az Extraligában

511

Több mint 10 éve ugyanaz a felállás a ceglédi asztaliteniszezők vezetésében: Zakar László szakosztály-igazgató, Péter Aladár szakosztályvezető, Gergye Zoltán szakosztályvezető-edző és Fodor Árpád vezetőedző sok siker elérésének volt már eddig is tevékeny részese. A sportágban szerzett tapasztalatuk persze sokszorosan meghalad egy évtizedet, de ilyen helyzettel, mint amit a koronavírus-járvány idézett elő, még ők sem találkoztak.
Gergye Zoltán szakosztályvezető-edző:
„Március közepén álltunk le, arra a bizonyos hétvégére még minden csapat saját felelősségére bízta és hatáskörébe helyezte a MOATSZ a bajnoki mérkőzések lejátszását. Utána június közepéig felfüggesztett minden asztalitenisszel kapcsolatos sportrendezvényt. Általában 3-4 forduló maradt bent a bajnokságokban, az Extraligában a Kiskunfélegyháza elleni rangadó is. Természetesen nem örültünk neki, de elfogadtuk, hiszen az egészség az első.
A kényszerszünet alatt kondicionális feladatokat tudtunk küldeni a versenyzőknek. A sportág sajátosságaiból adódóan fontos a játék az asztalnál, tehát minket súlyosan érintett a leállás. Interneten keresztül tudtunk kommunikálni, de mindenkinek hiányzott a pingpong, a fizikai edzések inkább az erőnlét szinten tartásához volt elég. Lemorzsolódás szerencsére nem volt, sokan rájöttek, mennyire hiányzik nekik a játék.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen két hete tudunk edzeni, természetesen betartva az előírásokat. Kézmosás és fertőtlenítés a terembe lépéskor, az öltöző használatakor a távolság megtartása is fontos. Az asztalokat, labdákat is rendszeresen fertőtlenítjük. Az asztaliteniszben nincsen fizikai kontaktus, csak a kézfogás vagy pacsizás, de azt most mellőzzük. Párost nem játszunk és limitáltuk a teremben lévők létszámát is. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani a CVSE-nek a szakosztályunk működése érdekében tett erőfeszítéseiért.
Csak az Extraligában lesz négyes döntő. A többi osztályban nem hirdettek végeredményt. A MOATSZ nagyvonalú döntést hozott, kieső nincs az Extraligában, s ha a feljutó helyen álló a következő szezonban vállalja a magasabb osztályban való indulást, akkor felmehet. Ez azt jelenti, hogy 10 helyett 12 fős lesz a bajnokság, ami a 2021/2022-es évben viszont 4 kiesőt jelent. A jelentkező válság miatt hozták ezt a döntést, hogy a kialakult helyzet negatívan ne befolyásolja a csapatokat. Jelenleg úgy tervezzük, hogy ahol voltunk, ott indulni fogunk. Az Extraligában két név biztos, Zakar Kristóf és Ócsai Máté, a harmadik játékos még kérdéses.
Mint általában mindenkit, a szünet és a bizonytalanság anyagilag hátrányosan érintett minket is, a tagdíjak elmaradása is hiányzik a szakosztály költségvetéséből. A csapatot nagyban befolyásolja az önkormányzati támogatás megléte. A probléma igazán abból fakad, hogy a szezon szeptembertől júniusig tart, a támogatások pedig általában január 1-től december 31-ig, és a kalkulált bevétel, amire ebben a félévben számítottunk, azt nem tudjuk, hogy meglesz-e.
Ami a közeljövőt illeti: a hagyományos Szuperinfó Pingpong Tábort – szigorúan betartva az előírásokat – idén is megrendezzük. Az első turnus június 15-én indul. Korlátozott számban, de még tudunk fogadni jelentkezőket.”

A szakosztály csapatainak, versenyzőinek a 2019/2020-as szezonban elért kiemelkedő eredményei (a teljesség igénye nélkül)
Csapatversenyek (a megszerzett pontok alapján)
Férfi asztalitenisz Extraliga 8. hely (Marsi Márton, Ócsai Máté, Dr. Varga Csaba)
Asztalitenisz NB III 5. hely (Péter Aladár, Szalkai Attila, Bozsó Norbert, Török István, Hörömpő Ferenc)
Pest Megye I/A 3. hely (Fodor Árpád, Tótin Kristóf, Hoffer Gábor, Dr. Dervaderics Csaba, Kecskeméti Cintia)
Pest Megye I/C 4. hely (Ungureán Dorka, Unghváry András, Olgyay Barnabás, Dr. Petrik Gábor, Petrik Sebestyén, Telek Kristóf)
Ranglistaversenyek
Az ifjúsági válogatott Ócsai Máténak (U18) voltak kiemelkedő sikerei. A kecskeméti ob-n (február 28.) vegyes párosban magyar bajnok lett Dari Helgával (Statisztika PSC) U21-ben. U21 párosban Molnár Dáviddal (PEAC) és ifjúsági párosban Kishegyi Ákossal (Városi SE Dunakeszi) is 3. lett. Az Eb elmaradt, egyelőre nincs döntés arról, hogy mikorra halasztják.
A fiatalok értékes pontokat szereztek a versenyeken, így pl. Hörömpő Ferenc (U18) 18-ik, Tótin Kristóf (U15) 16-ik, Ungureán Dorka (U13) 10-ik a ranglistán.
A Senior Asztalitenisz Eb-n, Budapesten (2019. 07. 01-06.) a legjobb 8 között végzett (ott az első helyezettől kapott ki) Gergye Zoltán a 40-49 évesek versenyében. 800 induló volt csak ebben a korosztályban. Párosban a 16 közé jutott Hoffmann Tamással (Csákvári TC) az oldalán.