Karácsony az idősek otthonában

1063

Szentmisével kezdődött, majd énekekkel, versekkel folytatódott az idősek otthonában élők karácsonyi ünnepsége. Hagyományosan az ott élők és dolgozók készültek erre az alkalomra műsorral és az ajándékozás sem maradt el. Természetesen mindez a szépen feldíszített karácsonyfa mellett.

 Szecsődi Péter plébános celebrált ünnepi misét a Bajcsy Zsilinszky úti idősek otthonában. Ez után kezdődött el az a műsor, amit az intézményben élők és dolgozók közösen állítottak össze és adtak elő.   Versekkel készültek az idősek a szép ünnepre  De természetesen énekszóval is igyekeztek még meghittebbé tenni az ünnepet.   Az idősek otthonában élőket az alpolgármester, Hegedűs Ágota is köszöntötte. De nem csak az itt élőket, hiszen ünnepélyesen is bejelentette, Szabóné Kökény Erzsébetet a kistérségi társulás január elsejétől kinevezte az intézmény élére.  De részt vett  a bensőséges ünnepségen a városrész önkormányzati képviselője, Füle Győzőné is.

Majd természetesen nem maradtak el az ünnepről  a forralt bor, a forró tea és a finom sütemények sem.