Két pontrúgás döntött

605

Szerda után vasárnap is pályára lépett a Vasutas, amikor – a labdarúgó NB II harmincadik fordulójában – a tabella harmadik helyén álló Békéscsaba 1912 Előre együttesét fogadta.
Bár a vendégek birtokolták a labdát, az első játékrészben inkább a hazaiak előtt alakult ki kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőség.
A 23. percben Nyilas nagy lendülettel vezette a labdát, becsapta a védőt, majd a gyepre esett. A játékvezető nem látott szabálytalanságot, sőt, Nyilasnak mutatta fel a sárga lapot.
28. perc: Egy békéscsabai szabadrúgás felpattant a talajról, a léc alá tartott, de Mursits a helyén volt.
32. perc: Remek csel után Damásdi lövésre szánta el magát, a labda alig kerülte el a hosszú felső sarkot.
43. perc: Ekkor Damásdi a jobb szélen húzott el, beadását Rybánszky bravúros vetődéssel mentette a berobbanó csatár elől.
45. perc: Nyilas a 16-os sarka környékén, a szabadrúgáshoz leállított labdával a jobb sarkot vette célba, de a csabai kapus hárítani tudott
Fordulás után mindkét gárda szerezhetett volna gólt, de az csak a viharsarkiaknak sikerült.
51. perc: Szöglet után a kaputól mintegy 25 méterre kipattant labdát a csereként pályára lépő Nagy Sándor a jobb alsó sarokba lőtte, 0-1.
52. perc: A vendégek csapatkapitányának, Nagy Istvánnak bombáját Mursits védte.
53. perc: A Vasutas mintaszerű akciót vezetett. Nyilas, Farkas, Damásdi volt a labda útja, ami megpattant az épp lőni készülő Damásdi előtt, így odalett a helyzet.
63. perc: Nagy István szögletét Szélpál fejelte a kapuba, 0-2.
66. perc: Damásdi találta el óriási erővel a keresztlécet, a visszapattanóért Nánási küzdött egy védővel. A lelátóról nem lehetett eldönteni, Nánási magától esett-e el, vagy büntetőt érő szabálytalanság történt.
77. perc: Gyurján az alapvonaltól visszajátszva Lustyikhoz passzolt, akinek ötméteres lövését Mursits óriási bravúrral védte.
91. perc: A Vasutas küzdött, harcolt legalább a szépítő gól megszerzéséért, ami azért nem sikerült, mert Nyilas 26 méteres szabadrúgását Rybánszky védeni tudta.
Végül két pontrúgásból szerzett gól döntötte el a küzdelmes találkozót.