Körbeutazták a Földet

1138

Dobok segítségével utazhatták körbe a Földet a Református Általános Iskola diákjai a filharmónia koncertsorozat keretein belül. A programsorozatot a Talamba ütőegyüttes interaktív, játékos koncertje zárta tegnap a Református Gyülekezeti Házban.

Majd negyven ütőhangszert mutattak be tegnap a Református Általános Iskola és a Várkonyi Általános Iskola diákjainak. A Talamba együttes egy utazásra invitálta a kicsiket. A földrészek különlegességét a hangszerek segítségével mutatták be a gyerekeknek. Az elmúlt évek pozitív tapasztalatai miatt már nem először szerveznek Cegléden Filharmónia koncertsorozatot – mondta Pintér Péterné.

PINTÉR PÉTERNÉ, pedagógus, Református Általános Iskola: ,,Tavalyi évben a Kossuth Művelődési Központ adott otthont ennek a sorozatnak, idén valamiért ez nem jött össze és mi úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk az igazgatót rábeszélni, hogy mi legyünk a házigazdák, hogy a gyerekek élvezhessék a koncerteket. Sikerült.”

A legtöbb diák a Református iskolából érkezett, de a Várkonyi iskolából is kíváncsiak voltak páran az előadásra.

PINTÉR PÉTERNÉ, Református Általános Iskola: ,,Úgy érzem, hogy szívesen jönnek, bár a felsősöket egy picit nehezebb erre motiválni. De van, aki azt mondta, hogy ugyancsak egyre vett jegyet, de ő szívesen eljönne a következőre.”

A három részből álló koncertsorozaton a gyerekek hallhattak népzenét, kamarazenét, tegnap pedig a Talamba ütőegyüttes lepte meg a diákokat. Jövőre szeretnék majd folytatni a programsorozatot, hiszen a kicsik szemmel láthatóan élvezik ezeket a rendhagyó órákat.