Közlemény!

1171

A közétkeztetést érintő sajtóközlemény juttatott el szerkesztőségünkbe ma a város vezetése. Ebben úgy fogalmaznak: sajnálattal értesültek a tegnapi napon, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság objektív jogi érvek ellenére megsemmisítette a közétkeztetésre vonatkozó eljárást.  A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, így a döntést tudomásul veszik, de elfogadni nem tudják.

Megítélésük szerint mindvégig szabályosan, a verseny tisztaságát szem előtt tartva jártak el. Álláspontuk szerint a meghozott határozat olyan súlyos szakmai és eljárásjogi hibák sorozatán keresztül születhetett meg, melyek alapján az igazuk megvédése érdekében élni fognak a jogorvoslat lehetőségével és a Döntőbizottság határozatát bíróságon fogják megtámadni. Cegléd Város Önkormányzata továbbra is biztosítja minden gyermek számára a közétkeztetést, az ellátás nem került veszélybe – áll a közleményben.