Legyőzték a ZTE-t

571

A labdarúgó NB II korábbról elhalasztott, huszonötödik fordulójának mérkőzését április 25-én játszották, amikor Albertirsán a kiesés ellen harcoló Zalaegerszegi TE-t fogadta a középmezőnyben álló Ceglédi VSE.
Nem sokat, mindössze 13 percet kellett várni az első gólra: ekkor Szilágyi ugratta ki Damásdyt, aki előbb túljutott a kifutó kapuson, majd az üres kapuba lőtt, 1-0. Az első játékrész további része a Vasutas némi fölényével, mezőnyjátékkal telt, de helyzet egyik kapu előtt sem adódott. Fordulás után mezőnyfölénybe kerültek a zalaiak, de a szervezetten és jól védekező ceglédiek könnyedén verték vissza meddő és erőtlen támadásaikat. A második félidőben már többször forogtak veszélyben a kapuk. Nézzük is ezeket sorjában:
48. perc: Nyilas szabadrúgásból tekerte kapu elé a labdát, Preklet érkezett, ami meg is zavarta Kovács kapust, de végül mégis ki tudta ütni a labdát.
52. perc: Mursits kapujából messze kifutva fejelt el egy labdát, de közben összeütközött Naggyal. A kapusnak felszakadt fejbőre, a játék percekig tartó ápolás után folytatódhatott.
75. perc: Babati lőhetett közelről, jó helyzetből, de a labda elhalt a jól helyezkedő védőkön. Komoly egyenlítési lehetőség volt.
92. perc: Remek támadás során Nyilas cselek után Kerekes majd Hujber volt a labda útja, a csatár pedig kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-0. A hazaiak győzelmét bebiztosító gólt három csereként pályára lépő játékosa hozta össze.
94. perc: Babati beadását Fujsz fejjel tette maga elé, lőtt is, Mursits biztosan védett.