Manóudvar-mesekert

1006

Manóudvar – mesekert – ezt a címet kapta az a rendezvénysorozat, ami a Kaszinó udvarán várja hétről hétre a gyerekeket. Mesejátékokkal, mesterség bemutatókkal, koncertekkel, bábelőadásokkal is készültek a szervezők.

Gyerekzsivaj töltötte meg tegnap a Kaszinó udvarát. Nem véletlenül, hiszen a tavalyi sikereknek köszönhetően idén is megszervezték a Manóudvar-mesekert elnevezésű rendezvénysorozatot.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, ügyvezető, Kulturális Nonprofit Kft.: ,,Ez egy régi vágyam volt. A Kaszinó udvart kihasználva és a nyári szezont meglépve, hogy a családokat csütörtökönként egy programra hívjuk és hatalmas sikere volt a tavalyi évben. Július minden csütörtökén találkoztunk és ugyanez a tervünk idén is. Négy alkalmas bérletet, illetve szóló jegyeket is lehet vásárolni. Programsorozatot hirdettünk a Kaszinó udvarában és kisgyerekes családokat várunk.”

Tavaly mintegy 100-an vettek részt a programon, idén is számítanak a családok részvételére, hiszen csütörtökönként mesekoncertek és bábelőadások várják őket és gyermekeiket. Tegnap a Csörömpölők Együttes adott interaktív, játékos koncertet a fiataloknak. A kicsik nemcsak vonatoztak, hanem medvét is kerestek. A programon ceglédi kézművesek és termelők is részt vesznek.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, ügyvezető, Kulturális Nonprofit Kft.: ,,Velünk van minden alkalommal az Újvárosi pékség és az alkotók pedig kézműves portékákat árulnak. Tavaly is nagy sikere volt a kézműves bábnak, minden kislány egy hercegnővel ment el. Négy alkalomból egyszer legalábbis tudtak vásárolni.”

A tapasztalat azt mutatja, hogy a családok nagyon szeretik ezt a programot – mondta az ügyvezető.

DÉTÁRI-LUKÁCS ÁGNES, ügyvezető, Kulturális Nonprofit Kft.: ,,Vannak csoportok, barátnők, vagy kis barátok, akik együtt jönnek sőt óvodások, óvónők is voltak tavaly, akik eljöttek megnézni a programokat találkoztak itt kis óvodásaikkal, úgy hogy jó találkozási pont ez így van igen.”

A következő alkalom július 12-én csütörtökön lesz este fél 6 kor. Akkor például a Kalimpa Színház mesekoncertjét láthatják a kicsik és persze a szüleik.